A száz évvel ezelőtt született Hidegkuti Nándor, az Aranycsapat középcsatára tiszteletére indított nagyszabású játékot a DUE Médiahálózat és az MTK Budapest Nagy Magyar Fociteszt Diákoknak néven.
A hétfői sajtótájékoztatón az ötletgazda Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke hangsúlyozta, hogy a 23 bajnoki címmel rendelkező kék-fehér klub olyan népmesei hősöket adott az országnak, mint Hidegkuti Nándor. Hozzátette: a csatár 302 találkozón 202 gólt szerzett az MTK színeiben, a labdarúgó Aranycsapat tagjaként 1952-ben olimpiai arany-, az 1954-es világbajnoki ezüstérmet nyert, 1953-ban az Évszázad mérkőzésén mesterhármast ért el Londonban az angolok ellen 6-3-ra megnyert találkozón.
Deutsch Tamás szerint Hidegkuti a magyar labdarúgás egyik legnagyszerűbb alakja, ezért megérdemli, hogy az ő tiszteletére induljon el a sportággal kapcsolatos vetélkedősorozat. Ezért kereste meg a Nagy Diák Tesztek szervezőit, hogy a labdarúgást is vegyék be a tematikus tesztek közé.
Kecskés István, a diákújságírókkal 1989 óta foglalkozó DUE Médiahálózat elnöke elmondta, a Hidegkuti-évforduló a legjobb alkalom a vetélkedő elindítására. Kiemelte, hogy a kérdések nemcsak Hidegkutiról és az Aranycsapatról, hanem a mai magyar labdarúgásról, illetve a magyar sportról is szólnak.
Szayly József, a DUE Médiahálózat alelnöke emlékeztett arra, hogy Nagy Diák Teszteket 2014-ben indították el a Nagy Diák IQ Teszttel és azóta több mint 20 témában közel félmillió diák töltötte ki azokat. A Nagy Magyar Fociteszt Diákoknak részleteiről annyit mondott, hogy a https://nagydiaktesztek.hu/ internetes oldalon megtalálható tudáspróba keretében mindenkinek 18 kérdésre kell négy lehetőségből kell kiválasztania a helyes választ. A tesztet egy applikáció segítségével mobiltelefonra is le lehet tölteni és egy regisztráció után indulhat el a játék. A 200 kérdésből véletlenszerűen kapja a feladatokat a játékos, akinek a legrövidebb időn belül kell a legtöbb helyes választ elérnie. Bárki többször is kitöltheti a tesztet, de mindig csak az utolsó próbálkozása számít bele a versenybe. Az első forduló november 25-én, a londoni 6-3-as magyar győzelem 69. évfordulóján indult és április végéig tart. A helyesen válaszoló 14 és 24 év közötti fiatalokból az 1000 legjobbat hívják be a már személyesen zajló középdöntőbe, ahonnan tízen jutnak be a fináléba. A döntőt május végén az Art Rendezvénytérben sorra kerülő egész napos DUE Sajtófesztivál keretében rendezik meg, de streamen is lehet majd követni. Hozzáfűzte: 25-30 ezer aktív kitöltőre számítanak, a fődíj egy kétszemélyes, négynapos londoni utazás lesz.