Premier előtt vetítik Kárpáti György Mór rendező-forgatókönyvíró Jövő nyár című új filmjét november 13-án a 7. Európai Art Mozi Nap részeként – tájékoztatta a Mozinet az MTI-t pénteken.
Kárpáti György Mór Jövő nyár című alkotása egy gimnáziumi osztály drámatáborában játszódik és a gyászfeldolgozásról szól.
A film főhőse a 18 éves nyughatatlan gimnazista Milán, aki nyári táborban vesz részt osztálytársaival és szerelmi háromszög kezd kialakulni közte, Anna és Dani között. A három fiatal a társaságból kiválva a saját útját járja, de az események váratlan fordulatot vesznek. Egy év elteltével az osztály visszatér a kirándulás helyszínére, ekkor már Milán nélkül, mert a fiú időközben öngyilkos lett. Az emléke kitörölhetetlen nyomot hagyott bennük. A többiek megpróbálják felidézni a történeteket, és keresik a választ arra, vajon elkerülhető lett volna a tragédia? Vajon az osztálytársak együtt fel tudják dolgozni a traumát? – olvasható a Mozinet közleményében.
A főbb szerepeket Brezovszky Dániel György, Bukovszky Orsolya és Liber Ágoston alakítják.
Mint írják, a Jövő nyár nemzetközi bemutatója november 17-én lesz a 26. Tallinn Black Nights Filmfesztiválon az alkotó jelenlétében. Kárpáti György Mór filmjét a hazai nézők országosan január 12-től láthatják a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas hálózat által szervezett Európai Art Mozi Nap célja felhívni a figyelmet a művészmozik fontosságára, és az európai filmművészet sokszínűségére. Az idei eseményt 38 ország több száz művészmozijában rendezik meg.