A jelenlegi válsághelyzetben a kormányzás mihamarabbi megkezdését szorgalmazta az Olasz Testvérek elnöke, Giorgia Meloni, aki Sergio Mattarella államfővel tartott konzultációja után nyilatkozott a sajtónak pénteken Rómában.

Giorgia Meloni vezette a szeptemberi olaszországi választásokon győztes koalíció küldöttségét, amelyet az államfő utolsóként fogadott a kétnapos kormányalakítási megbeszéléseken.
Elmondta, hogy a jobbközép szövetség őt jelölte miniszterelnöknek: “Készen állunk, az új kormányra minél előbb szükség volna az ország számtalan sürgető problémája közepette” – nyilatkozott.
Az elnöki palota bejelentése szerint az államfő a délutáni órákban közli, kit és mikor bíz meg a kormányalakítással. Minden várakozás szerint az Olasz Testvérek elnökét fogja magához hívatni.
Sergio Mattarella csütörtökön indította el az egyeztetést a parlamenti erőkkel, egymás után fogadta a pártdelegációkat a legkisebbtől a legnagyobbig. Az első napon az ellenzékbe vonult baloldali pártok és az utóbbi öt évben kormányzó Öt Csillag Mozgalom járult az elnök elé, a második napon az Olasz Testvérek (FdI), a Matteo Salvini vezette Liga, a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) és kisebb szövetségeseik közös küldöttsége.
A jobbközéppel folytatott egyeztetés volt a legrövidebb, alig tíz percig tartott. A sajtó elé Berlusconi, Salvini és Meloni együtt állt ki, de kizárólag az Olasz Testvérek elnöke beszélt.
Elemzők szerint a gyors egyeztetés arra utal, hogy a jobbközép koalíció már kész miniszteri névsorral ment az államfőhöz, nincsen szüksége további időre.
Az olasz politikai gyakorlat szerint a konzultációk után az államfő magához hívatja a parlamenti többség támogatta miniszterelnök-jelöltet, akit kormányalakítással bíz meg. Utóbbi ezt általában fenntartással szokta elfogadni, majd két napon belül megerősíti a megbízatás elfogadását.
Nem kizárt azonban, hogy Giorgia Meloni azonnal igent mond, ami eddig négyszer fordult elő a köztársaság történetében: Silvio Berlusconi 2008-ban, Giuseppe Conte 2018-ban fenntartás nélkül azonnal elfogadta a kormányalakítási megbízatást.
Ha így történik, a Meloni-kormány akár már szombat délután vagy vasárnap délelőtt leteheti esküjét.
A gyors kormányalakításnak köszönhetően Giorgia Meloni akár már miniszterelnökként találkozhat a Rómába hétfőn érkező francia elnökkel, Emmanuel Macronnal és más külföldi politikusokkal, akik a Szent Egyed közösség által szervezett nemzetközi béketalálkozón vesznek részt.
Az új kormánynak a következő héten bizalmat is kell kérnie a parlamentben.