A Magyar Bankholding együttműködik a Mastercarddal a fiatalok pénzügyi ismereteinek bővítésében, és csatlakozik a cég globális zöld koalíciójához, melynek fő célja 100 millió fa ültetése – tájékoztatta a pénzintézet szerdán az MTI-t.
Kiemelték: a bankcsoport az összefogás keretén belül szeretné felhívni a fiatalok figyelmét a fenntarthatóságra és a zöld pénzügyek fontosságára; a kampány a digitális kártyahasználatra ösztönzi a lakosságot.
A Magyar Bankholding idén nyáron fogalmazta meg fenntarthatósági, ESG Stratégiáját, amelyben fontos szerepet vállal a lakosság zöld pénzügyi nevelésében, valamint célul tűzte ki működése fenntarthatóvá tételét is – idézték fel.
Puskás András, a Magyar Bankholding elnöki főtanácsadója a közlemény szerint elmondta: fontosnak tartják, hogy saját vállalásaik mellett a lakossági ügyfeleiket is minél inkább a “zöld megoldások” felé tereljék.
Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója megjegyezte, hogy a Magyar Bankholding közreműködésével több százezer emberhez érhetnek el.
A Mastercard “Priceless Planet” nevű koalíciója 2020 januárjában indult, a fizetéstechnológiai cég azt tervezi, hogy öt év alatt világszerte 100 millió fát ültetnek.
A koalíció tagjai közt szerepel például a Bank of America a kezdeményezést Magyarországon eddig az OTP Bank támogatta.