Oroszországnak totális katonai vereséget kell szenvednie az Ukrajna ellen indított háborújában – jelentette ki a svéd külügyminiszter egy szerdai lapinterjúban.
Tobias Billström a Die Welt című német lap hírportálján és több más európai lapban közölt interjúban arra a felvetésre, hogy Európa keleti része az Oroszországgal szembeni kemény fellépés híve, míg a nyugatiak inkább tárgyalnának Moszkvával, elmondta, hogy nem tapasztal ilyen különbséget.
“Nagyon hálás vagyok például az olasz kormányfőnek, Giorgia Meloninak, amiért egyértelműen kiállt Ukrajna mellett” – tette hozzá, aláhúzva, hogy az európaiak együtt tettek nagy erőfeszítéseket az Ukrajna elleni támadás miatt Oroszországra kivetett szankciók fenntartásáért, és amennyire csak tudják támogatják Ukrajnát.
Éppen a svéd EU-elnökség ideje alatt sikerült összeállítani a tizenegyedik szankciós csomagot, de mégsem ez a legfontosabb kérdés, hanem az, hogy milyen lesz az európai országok kapcsolata Oroszországgal a háború után.
Oroszország “ugyanis nem költözik el, szomszédos, és hosszú ideig ellenséges hatalom marad, éppen ezért Ukrajnának egyértelműen meg kell nyernie a háborút, és Oroszországnak teljes katonai vereséget kell szenvednie” – jelentette ki a svéd diplomácia vezetője.
Mint mondta, biztosítani kell, hogy egyetlen ország se bánhasson úgy egy szomszédjával, mint Oroszország Ukrajnával, és nem fordulhat elő többé támadó háború Európában. Hozzátette, hogy tiszteletben kell tartani az ENSZ Alapokmányát, és az orosz elnöknek, “Vlagyimir Putyinnak, aki ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság már elfogatóparancsot adott ki, felelnie kell a bűneiért”.
Kifejtette, hogy hazája a napóleoni háborúk óta a “nagyhatalmak közötti egyensúly politikáját” folytatta, amely több mint 200 évig jól működött, de “Oroszország brutális ukrajnai háborúja” kikényszerítette, hogy ezt felülvizsgálják. A figyelmeztető jel Szergej Lavrov 2021. december 17-i nyilatkozata volt, amelyben az orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Oroszország továbbra is ragaszkodik a befolyási övezeteihez, és soha nem engedni meg Svédországnak és Finnországnak, hogy csatlakozzon a NATO-hoz.
“Attól a naptól kezdve világos volt számunkra, hogy ellen kell állnunk Oroszország azon diktatórikus kísérletének, hogy ráerőltesse a nézeteit a szomszédjaira” – mondta Tobias Billström, rámutatva, hogy a svéd lakosság 67 százaléka egyetért a NATO-csatlakozással.
Kiemelte, hogy a szövetség tavalyi, madridi csúcstalálkozója óta – amelyen a NATO meghívta tagjai közé Svédországot és Finnországot – hazája eleget tett minden kötelezettségének. A Törökországhoz fűződő viszonyról azt mondta, hogy megértik Ankara félelmét a terrorizmustól, eddig is építő, konstruktív együttműködést folytattak, és bevezettek egy új törvényt a terrorizmus ellen küzdelemről, amely sokkal szigorúbb a korábbinál, a Törökországgal szembeni fegyverembargót pedig feloldották.
Így már “nincs ok a blokád fenntartására” – mondta a svéd külügyminiszter, hozzátéve, hogy “szerencsére számíthatunk szövetségeseink nagyon erős támogatására a NATO-ban, hiszen Svédország hűséges és elkötelezett tagja lesz a NATO-nak”.
A csatlakozás magyarországi jóváhagyásának ügyéről szólva hozzátette: “Magyarország egy évvel ezelőtt Madridban még bármiféle előfeltétel nélkül támogatta Svédország felvételét, ezért semmi okot nem látunk arra, hogy ez a probléma Magyarországgal továbbra is fennálljon”.