Nerpel Gergely kikapott a második mérkőzésén, így a 32 között fejezte be a szereplését a férfiak 90 kilogrammos súlycsoportjának csütörtöki versenyében a bakui cselgáncs-világbajnokságon.

A TFSE 25 éves dzsúdósa a tajvani Csen Peng-jü magabiztos legyőzése után az osztrák Thomas Scharfetterrel csapott össze, aki hozzá hasonlóan eddig egy World Tour-érmet szerzett.

Első találkozójukon kiegyenlített küzdelem zajlott a tatamin, az elején gyors páros intéssel igyekezett aktívabb akciózásra ösztökélni a feleket a mérkőzésvezető. A szintén 25 éves ellenfél kevéssé meggyőző indítás miatt kapott egy második figyelmeztetést is, de ezt aztán visszavonták.

Bő egy perc volt hátra, amikor Scharfetter egy letérdelős válldobásra vazaarit kapott, amit pár másodperccel később jukóra csökkentettek. A fáradni látszó Nerpelnek kevés esélye volt a felzárkózásra, mert belebonyolódtak egy nem túl biztató földharcba, ezzel pedig sok idő elment. Mindössze 12 másodperc maradt a felállás után, érdemi akciót így már nem lehetett kezdeményezni.

“Nagyon jól indult a nap, löketet adott az első meccs. Tudtam, hogy számomra kellemetlen lesz az osztrák srác, nem ügyetlen, és én ötven-ötven százalékra adtam volna a meccset. Sajnos most ez felé billent” – nyilatkozott a vegyes zónában.

Mint mondta, versenyen még nem találkoztak, de edzőtáborból volt már vele kapcsolatban tapasztalata.

“A mérkőzés első felére próbáltam időzíteni az akciót és utána kihúzni. Azért is indultam neki jobban. A taktika az volt, hogy minél hamarabb közel szedem magamhoz, és abból bármilyen dobást végrehajtok, amire rálép. Sajnos ez kitolódott, és én követtem el azt a hibát, hogy a meccs háromnegyedénél beleestem egy akcióba.”

A földharcot illetően úgy vélekedett, hogy fogyott az állóképessége, ellenfele pedig lent tudta őt tartani.

“Fel kellett volna állni, és akkor talán még belefér egy-két indítás. Sajnálom, hogy itt véget ért a verseny, mert pontokban se mindegy, meddig jut az ember” – tette hozzá.

Nerpel ezzel helyezetlenül zárt, akárcsak korábban Sáfrány Péter, aki az első körben kikapott.

A nap másik súlycsoportjában, a 70 kilós nők között nem volt magyar induló.

A 12 fős magyar küldöttség utolsó tagja, Vég Zsombor pénteken 100 kilóban lép majd tatamira az azeri fővárosban.