Összeállt a fellépői lista arra a június 8-i koncertre, amelyet a közelmúltban elhunyt Török Ádám emlékére tartanak az Erkel Színházban – közölte a szervező Krokodil Rock Kft. pénteken az MTI-vel.

A magyar progresszív blues-rock egyik legfontosabb alakja, a Mini együttes vezetője április 18-án, 75 éves korában hunyt el.
Az emlékkoncerten a Mini együttes történetének számos felállásából színpadra lép Balogh Szivacs Jenő (dob), Kézdy Luca (hegedű), Németh Alajos (basszusgitár), Németh Károly (billentyűs hangszerek), Papp Gyula (billentyűs hangszerek), Tátrai Tibor (gitár) és Závodi János (gitár), mellettük ott lesz Bódy Magdi (ének), Deák Bill Gyula (ének), Makovics Dénes (szaxofon), Pataki László (billentyűs hangszerek), St. Martin (szaxofon), Takács Tamás (ének) és Turai Tamás (ének).
Török Ádám május 8-án az Erkel Színházban tartotta volna 75. születésnapi koncertjét, amely halála miatt már nem valósulhatott meg. A korábban tervezett esten a Mini legnagyobb sikerei mellett a legendás Syrius zenekar dalai is megszólaltak volna, emellett a Mini Akusztik Trió Nyitott kapu Bartók költői világára című lemezének számai; ez az anyag tavaly decemberben jelent meg.