Mérsékelten erős földrengést mértek az Adriai-tengeren, az olaszországi Pesaro várostól keletre szerda reggel – jelentette az Európai-földközi-tengeri Földrengéstani Intézet (EMSC).

Az olasz katasztrófavédelem közlése szerint a földmozgásnak nincsen áldozata és sérültje sem.
A tűzoltósággal együttműködésben folyik a kárfelmérés: a mozgástól érintett Marche tartomány több városában és településén megrepedtek az épületfalak, a tengerparti Ancona vasútállomásának peronját védő tető több helyen leomlott, a liftek leálltak, néhány templomban a szobrok leestek. A közösségi oldalakon közölt videók tanúsága szerint az élelmiszerüzletek polcairól földre esett az áru.
A rengés reggel 7 óra 7 perckor történt, és további negyven utómozgás követte, közöttük a legnagyobb négyes erősségű volt. Az első földrengés után az emberek többsége az utcára rohant.
A térség iskoláit és közhivatalait nem nyitották ki, de a kórházak és a repülőterek működnek. A Villa Igea nevű klinikát Ancona városban részben evakuálták, majd a betegeket visszavitték a kórtermekbe.
Reggel leállították az adriai-tengerparti vasúti forgalmat, de az déltől újraindult.
Fabrizio Curcio katasztrófavédelmi főigazgató kizárta a szökőár veszélyét.
Az EMSC adatai szerint az 5,7-es földmozgás középpontja a tengerben volt, tíz kilométeres mélységben, Rimini várostól nagyjából 64 kilométerre keletre. Az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet (INGV) a rengés fészkét nyolc kilométeres mélységűre mérte, Pesaro városától 35 kilométerre.
A rengést az északabbra fekvő Veneto tartományban, Toszkánában, Rómában és a déli Bariban, valamint a horvátországi tengerparton, Isztriában és Dalmáciában is érezni lehetett, de még Zágrábban is.
Az INGV adatai szerint a térségben az utóbbi csaknem száz év legerősebb földrengéséről van szó, ennél nagyobbat, 5,8-as erősségűt, 1930 októberében mértek Senigalliában.
Marche tartomány földrengésveszélyes övezetnek számít, 2016 és 2017-ben rezgéssorozat döntötte romba a régió több városát, és csaknem háromszáz ember halálát okozta. Az újjáépítési munkákban Magyarország is segítséget nyújtott Tolentino egyik templomának helyreállításával.