Feladta magát Olaszországban a nemzetközi körözés alatt álló, május eleje óta szökésben lévő Darius Valcov volt román pénzügyminiszter, akit hat év börtönbüntetésre ítélt korrupcióért a román legfelsőbb bíróság – közölte szerdán a stirileprotv.ro román hírportál olasz közléseket idézve.
Az olasz lapok szerint Valcov, akit egy korábbi tisztségében, Slatina város polgármestereként 2010-13 között elkövetett pénzmosásban és befolyással való üzérkedésben találtak vétkesnek a “festmények aktája” néven emlegetett perben, a Nápolyhoz közeli Portici város rendőrőrsén adta fel magát.
A vádirat szerint a politikus mintegy kétmillió euró kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől előnyös önkormányzati szerződésekért cserébe, és tízszázalékos részesedést kért és kapott egy másik üzletembertől, cserébe azért, hogy annak cége időben és hiánytalanul megkapja a leszerződött és elvégzett munkálatok ellenértékét a városházától.
A nyolc éve indult bűnvádi eljárás során a hatóságok három aranyrudat, 172 értékes festményt és több mint félmillió eurónyi készpénzt foglaltak le Valcovtól. A nála, illetve közeli ismerőseinél végzett házkutatások során a festmények között Picasso-, Renoir- és Warhol- alkotások kerültek elő, amelyeket az ügyészek feltételezése szerint kenőpénzből vásárolt a korrupcióval vádolt korábbi miniszter.
A Liviu Dragnea egykori szociáldemokrata (PSD) pártelnök bizalmasaként ismert Darius Valcov 2014-2015-ben alig néhány hónapig töltötte be a pénzügyminiszteri tisztséget Victor Ponta kormányában, de a DNA 2015-ben ellene indított bűnvádi eljárása közben is a PSD legfőbb gazdasági stratégájának számított, és Viorica Dancila miniszterelnök mellett tanácsadóként tevékenykedett.
A román média szerint Valcov azért menekült Olaszországba a jogerős ítélet kihirdetése elől, mert azt reméli, hogy a romániai siralmas börtönkörülményekre hivatkozva elkerülheti kiadatását.
Románia tucatnyi korrupcióért elítélt volt tisztségviselője keresett és talált már menedéket külföldön. Olaszország megtagadta például a négy évre ítélt Alina Bica, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) egykori főügyésze, Görögország a több mint tíz évre ítélt Sorin Oprescu volt bukaresti főpolgármester, Szerbia pedig a több korrupciós ügyben megvádolt Sebastian Ghita volt szociáldemokrata parlamenti képviselő és médiamágnás kiadatását.