Az afganisztáni tálibok vezetője, Hibatulla Ahundzada molla arra utasította embereit, hogy ne büntessék meg az egykori afgán kormány tisztségviselőit, miközben több civil szervezet erőszakkal és rögtönbíráskodással vádolta meg a kabuli rezsimet.

“Tartsák tiszteletben, hogy amnesztiát adtam, és ne büntessék az előző kormány alkalmazottjait múltbeli bűneikért” – idézte Ahundzadát a tálibok egyik szóvivője, Mohammad Naím a Twitteren csütörtökön.
Naím szerint a molla, aki évek óta kerüli a nyilvánosságot, szerda este beszélt erről afgán tisztségviselők előtt Kandahárban, a tálibok egyik fellegvárában.
Nemrég felkerült a közösségi oldalakra egy nagy felzúdulást kiváltó felvétel, amelyen az látható, hogy két tálib volt katonatisztet ütlegel.
Augusztusi hatalomra kerülésüket követően a tálibok általános amnesztiát hirdettek, és megígérték, hogy nem éri bántódás sem a katonákat, sem az egykori kormányalkalmazottakat. Mindezek ellenére az ENSZ és nemzetközi jogvédő szervezetek azt állították: hiteles értesülések szerint a rendőrség és a hírszerzés több mint száz volt tisztségviselője tűnt el rejtélyes körülmények között, vagy vált rögtönbíráskodás áldozatává.
Beszédében Ahundzada felszólította a helyi hatóságokat és a törzsi vezetőket: tegyenek meg mindent, hogy az afgánok ne akarják elhagyni az országot, és “becsületük védve legyen”.
“Az afgánokat nem tisztelik más országokban, tehát egyetlen afgánnak sem kellene elhagynia hazáját” – hangsúlyozta.
Afganisztánban tömegek rohamozzák meg az útleveleket kiadó hivatalokat – amelyek rövid ideig tartanak nyitva -, hogy elmeneküljenek a szegénység, az erőszak és a humanitárius katasztrófa fenyegetése elől.
Eközben Asraf Gáni volt afgán elnök a brit BBC műsorszolgáltatónak csütörtökön nyilatkozva védelmébe vette gyors távozását Afganisztánból. Gáni azt mondta: mindezt annak érdekében tette, hogy elkerülje Kabul lerombolását. A tálibok augusztus közepén gyakorlatilag harcok nélkül foglalták el a fővárost.
Hozzátette: augusztus 15-én, mikor reggel felkelt, fogalma sem volt róla, hogy az lesz az utolsó napja hazájában. Két perce volt dönteni a távozásról, hogy elkerülje a vérengzést. Eredetileg Afganisztánban akart maradni, de minden fontosabb város a tálibok kezére került. Csak akkor eszmélt rá, hogy elhagyja az országot, amikor már a repülőgépen ült – állította.
A volt elnököt – aki jelenleg az Egyesült Arab Emírségekben él – sokan bírálták döntéséért. Olyan feltételezések is napvilágot láttak, hogy Gáni hatalmas vagyonokat tüntetett el. Az egykori államfő ezt tagadta, és jelezte: kész alávetni magát nemzetközi vizsgálatnak, hogy tisztázza a nevét.
Gáni beismerte: több hibát követett el, például azt hitte, hogy a nemzetközi közösség türelme kitart, és megbízott a partnereiben is. Ugyanakkor a tálib-amerikai megállapodás eredménye békefolyamat helyett nemzetközi csapatkivonás lett, amely pedig erőszakos hatalomátvételhez vezetett – tette hozzá.
“Életem munkája semmivé lett” – panaszolta. “Az általam képviselt értékeket lábbal taposták, és engem kiáltottak ki bűnbaknak”.