Az oktatást nemzeti ügyként kell kezelni, ezért az elmúlt években a kormány azon dolgozott, hogy a magyar gyerekeknek a határokon túl is elérhetővé váljon az anyanyelvi oktatás – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa az Év tanára díjak átadásán szerdán, Budapesten.

A politikus arról beszélt, hogy a pedagógusi pálya nemcsak a meglévő tudás átadásról szól, hanem értékteremtő, értékátadó munka is.
Egy tanár nemcsak tanár, de adminisztráló hivatalnok, sok kis lelket ápoló lelkipásztor, szülő helyett szülő, pszichológus, sokszor utazásszervező – fogalmazott, hozzátéve, hogy ez a hálás munka rengeteg áldozattal és gyakran a megbecsülés hiányával is jár.
A kormány éppen ezért fontosnak tartja, hogy az oktatás ne csak a határokon belül, de azon kívül is kiemelt, nemzeti ügy legyen – hangoztatta.     Kiemelte: a kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a magyar gyerekek számára – éljenek bárhol a világban – elérhetővé váljon az anyanyelvi oktatás.     Szilágyi Péter kitért arra: bővítették és megerősítették a magyar intézményhálózatot, módszertani és infrastrukturális fejlesztéseket hajtottak végre, így elmondható, hogy a külhoni magyar oktatás versenyképessé vált a többségi oktatással szemben.     A miniszterei biztos ismertetése szerint a Szülőföldön magyarul program keretében évente 220-250 ezer külhoni magyar gyermek részesül oktatási-nevelési támogatásban. A 2016-ban indult Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretein belül pedig mára több mint 150 új óvoda és bölcsőde jött lére, és több mint kétszáz intézmény újult meg vagy kapott eszközöket.     Hozzátette: nemcsak a Kárpát-medencében, de a diaszpórában élő magyar gyermekek oktatásával is kiemelten foglalkoznak, a nemzetpolitikai államtitkárság 250, a diaszpórában működő hétvégi magyar iskolával tart kapcsolatot.     Szilágyi Péter szerint kijelenthető, hogy minden külhoni magyar fiatal számára adott a lehetőség a magyar nyelvű oktatásra.     A kitüntetettekhez szólva a miniszteri biztos azt mondta, hatalmas felelősség nyugszik a vállukon, azonban személyük és tudásuk mély nyomott hagyott diákjaikban.     Az Év tanára díjat 2021-ben Titi Katalin Andrea, a budapesti Pitypang utcai Általános Iskola oktatója érdemelte ki. Az Év külhoni tanára díjat idén Fülöp József, a Gyulakutai Általános Iskola pedagógusa vehette át. Az Év óvodapedagógusa díjat Háger Erzsébet, a XXII. kerületi Bartók tagóvoda vezetője kapta.     A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága a Bethlen Gábor Alapkezelővel együttműködve hirdeti meg az Év tanára díjat, az elismerésre magyar és külhoni pedagógusokat jelölhetnek a különböző pedagógus- és diákszervezetek. Az aspiránsokat egyetemi oktatókból álló szakmai bizottság értékeli, de diákok is szavazhatnak rájuk.