A szuperszonikus rakéták, a kvantumszámítógépek és a korlátlannak vélt emberi szabadság korában, a XXI. században sincs nagyobb megtartó erő, mint az Isten, haza és család – hangoztatta Kövér László a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium végzős diákjainak ballagásán.

Az Országgyűlés elnöke szerint a szülők, tanárok és politikusok felelőssége megnyitni a fiatal nemzedék számára a lehető legnagyobb biztonsághoz vezető utat, miközben ismét fegyverkezés zajlik világszerte, és Európán kívüli érdekcsoportok “ki akarják forgatni az európai embereket otthonukból és önmagukból”.
A házelnök azonban kifejezte meggyőződését, hogy a most ballagó fiatalok nemzedéke is – elődeikhez hasonlóan – meg fogja akadályozni, hogy ellopják az európai emberek szívéből az Isten, a haza és a család szeretetét.