Újabb két embernél igazolt majomhimlő-fertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a 33. héten – augusztus 15-től 21-ig -, ezzel 64-re nőtt a magyarországi esetek száma.
Az NNK pénteki közlése szerint a 22 és a 31 éves férfi általános állapota megfelelő, kórházi kezelés egyikük esetében sem szükséges; otthonukban tartózkodnak elkülönítve.
A területileg illetékes járványügyi hatóság valamennyi betegnél járványügyi vizsgálatot, ennek keretében kontaktkutatást végez – tették hozzá.
Az NNK korábban azt közölte, hogy a betegség általános, nem specifikus tünetekkel – lázzal, hidegrázással, izomfájdalommal, hátfájdalommal, fejfájással, fáradtsággal -, illetve a nyirokcsomók duzzanatával kezdődik, majd 1-3 nappal a bevezető tünetek után bőrkiütések jelennek meg. A kiütések sok esetben először az arcon, majd a tenyéren és a talpon fordulnak elő, de megjelenhetnek a szájnyálkahártyán, a nemi szerveken és a végbél környékén is.