Elhunyt 94 éves korában Füzessy Tibor, a KDNP volt képviselője, frakcióvezetője, tárca nélküli miniszter – tudatták szerdán az Országgyűlés honlapján.
A közlemény szerint Füzessy Tibor 1990-től 1998-ig volt az Országgyűlés tagja.
Képviselőségének utolsó évében függetlenként tevékenykedett.
A Költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság, a Alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság valamint a Nemzetbiztonsági bizottság munkájában vett részt – írták.
Füzessy Tibor 1928. szeptember 14-én született Sashalmon. A középiskolát a gödöllői Premontrei Gimnáziumban végezte, majd 1951-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát.
Az egyetem elvégzése után fogalmazói, majd vállalati jogászi munkát végzett. 1962-től a Fővárosi Főügyészségen elsősorban speciális számviteli szakismereteket igénylő büntetőügyek nyomozásának felügyeletével foglalkozott. 1968-tól 1989-ig a Legfőbb Ügyészségen dolgozott, bűnözési és bűnüldözési kérdések, valamint az alsóbb szintű ügyészségek munkájának elemzését, elvi jellegű döntések előkészítését, az ügyészséghez megküldött törvény- és jogszabály-tervezetek észrevételezését végezte.
A rendszerváltozás idején, 1989 márciusában elsők között kezdte meg a Kereszténydemokrata Néppárt újjászervezését, szeptemberben a párt országos alakuló ülésén a KDNP alelnökévé választották. A párt képviselőjeként részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában és a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon. Az 1990-es első szabad többpárti országgyűlési választásokon a KDNP listavezetőjeként parlamenti képviselővé, majd a KDNP parlamenti frakciójának elnökévé választották, 1992 júniusáig ő vezette a KDNP parlamenti frakcióját. 1990 májusától szeptemberig az Országgyűlés költségvetési, adó- és pénzügyi bizottságának, 1990 szeptemberétől 1992. júniusig az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottságának volt tagja.
Füzessy Tibort 1992. június 18-án tárca nélküli miniszternek nevezték ki. Feladata az Információs Hivatal és a Nemzetbiztonsági Hivatal felügyelete, 1993 februárjától az Országgyűléssel való kapcsolattartás kormányzati teendőinek ellátása volt. A miniszteri tisztséget 1994. július 15-ig töltötte be.
Az 1994-es választásokon ismét a KDNP parlamenti képviselője lett, 1996-ig az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagja volt, 1995 februárjáig ő vezette a KDNP országgyűlési frakcióját, e tisztségében a KDNP elnökségének is tagja volt. 1995 januárjától másfél évig a KDNP ügyvezető elnöke, 1996 decembere és 1998 júniusa között ügyvezető alelnöke volt. 1996. április 16. és 1997. július 15. között az Országgyűlés egyik alelnökeként tevékenykedett. A KDNP parlamenti frakciójának megszűnése után, 1997 júliusától a parlamenti ciklus végéig, 1998 júliusáig a függetlenek padsoraiban ült.
2001-ben a Kupa Mihály elnökletével újonnan megalakult Centrum párt elnökségi tagjává választották és a párt listáján indult a 2002-es országgyűlési választásokon.