A felkészült, megbízható, felelősséget vállalni tudó és akaró altisztek fontosságáról beszélt a Honvéd Vezérkar főnöke szerdán Szentendrén, az alapkiképzést lezáró ünnepélyes honvéd eskütételén.

Sándor Zsolt vezérezredes azt mondta, hogy az állománynak olyan szakmai tudást, vezetői készségeket és emberi tartást kell elsajátítania az elkövetkező nyolc hónapban, amely elengedhetetlenek az altiszti szolgálattal járó felelősségvállalásához. Hozzátette, hogy a kiképzés után, júliusban avatják a katonákat a Magyar Honvédség őrmesterévé.

A Honvéd Vezérkar főnöke elmondta, hogy az altiszt a Magyar Honvédség gerince, “olyan vezető, aki nemcsak ismeri a feladatot, hanem képes annak végrehajtására, és képes vezetni a rábízott katonákat.”

Hozzátette, hogy az altisztek nap mint nap jó példával járnak elől, felelős döntéseket hoznak, következetesek, követelményeket felállítva tanítanak, támogatják és emberséggel gondoskodnak alárendeltjeikről.

Sándor Zsolt beszélt arról, hogy az altiszt tekintélyét nem önmagában a rendfokozat, hanem az adja, ahogyan szolgál, példát mutat, dönt és gondoskodik a rábízott alárendeltekről.

“Azt várom önöktől, hogy törekedjenek a folyamatos fejlődésre, legyenek nyitottak a tanulásra, és már a felkészülés során mutassák meg, méltók az önökre váró feladatokra. Őrizzék meg a mai eskü emlékét, és emlékezzenek arra a döntésre, amellyel elindultak ezen az úton!”

– mondta.

Honvéd Vezérkar MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a megváltozott biztonsági környezet és a NATO-elvárások miatt az elmúlt években kiemelt hangsúlyt kapott az altiszti képzés megújítása. Ennek eredménye az úgynevezett Acélkocka altisztképzési rendszer, amely a Magyar Honvédség modern, több szintből felépülő képzési struktúrája.

A rendszer célja, hogy ne pusztán szakembereket, hanem olyan vezetőket képezzen, akik képesek gyorsan reagálni, döntést hozni és irányítani alegységeiket a legkülönbözőbb helyzetekben.