A kormány célkitűzése az, hogy Magyarország ne csak a gyártás területén, de a kutatás-fejlesztésben is high-tech legyen, ezért is növeli folyamatosan a k+f tevékenységet támogató ráfordításokat – jelentette ki Palkovics László pénteken Zalaegerszegen.

Az innovációs és technológiai miniszter az osztrák AVL járműipari fejlesztő cég ZalaZone tesztpályához kapcsolódó iroda- és műhelyépületének bokrétaünnepén azt mondta: a 2010-es egy százalékkal szemben tavaly GDP-arányosan már 1,6 százalék volt Magyarországon a k+f tevékenységre költött forrás, ami tovább növekszik.
Jelezte, hogy a világ egyik legjobbjaként számon tartott független járműipari fejlesztő AVL már 500 mérnököt foglalkoztat Magyarországon, és a zalaegerszegi tesztpálya közös működtetésében is részt vesz.