A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint ha most vasárnap tartanának választásokat, azt a Fidesz jelentős előnnyel megnyerné – írta hétfőn a mandiner.hu.

Az internetes lap szerint a Nézőpont közvélemény-kutatásából kiderült az is, hogy a baloldal összesített támogatottsága tovább “kopott”.
Hozzátették, hogy a Nézőpont közvélemény-kutatása szerint július óta hét százalékponttal, 47 százalékra csökkent a kormánypárt támogatottsága, de baloldali ellenzéke is gyengült a nyár során.
“A választások után – a győzteshez húzás sokszorosan megfigyelt jelenségének megfelelően – még erősödött is a Fidesz támogatottsága. Az elmúlt másfél hónapban bekövetkezett egyértelmű csökkenés oka elsősorban a nyugati szankciókra adott orosz válasz miatt emelkedő energiaárak lehetnek, valamint a hatásukra felpörgött infláció és a pesszimista fogyasztói hangulat” – fogalmaztak.
Hozzátették, hogy a kormánypárt baloldali ellenzéke nem tudott profitálni a Fidesz gyengüléséből, sőt a baloldal összesített támogatottsága is tovább “kopott”. A politikai piac egészének csökkenése figyelhető meg.
A kutatásból az is kiderült, hogy a Fidesz-tábort elhagyók bizonytalanok lettek, nem ellenzékiek. Ebbe a bizonytalan csoportba, amely immár 11 százalékra nőtt, az egyik pártlistára sem szavazó, de mégis aktív polgárok tartoznak – írták.
A felmérés szerint a tavasszal közös listát állító hat baloldali párt júliusban még a választók 17, augusztus végén csak 16 százalékát tudta megszólítani.
“A közös lista pártjainak tétlensége, a Karácsony Gergely nélküli Karácsony-párt láthatatlansága, valamint a Jobbik szétforgácsolódása mind-mind rontották a baloldal választási esélyeit” – emelték ki.
Egyedül a DK tudott, hibahatáron belül, egyszázalékponttal erősödni (6 százalékpontra), amely nem is meglepő, mivel csak Gyurcsány tudta a nyilvánosságot a “készülést” emlegető üzeneteivel tematizálni nyáron. A DK-hoz hasonlóan a Mi Hazánk is 5-ről 6 százalékpontra erősödött – közölte a Nézőpont a mandiner.hu-val.
“Jelenleg a baloldali ellenzéki pártok, még a pártpreferenciájukban bizonytalan, de a baloldali közös listát esetlegesen támogató választókkal együtt is csak legfeljebb 32 százalékos támogatottságot tudhatnak maguk mögött. Ugyanakkor a baloldali ellenzéki pártokon belüli és közti viták miatt egy tavaszihoz hasonló közös lista felállítása most nem tűnik valószínűnek. E pártoknak nemcsak a kormányképessége, de az ellenzék-képessége is megkérdőjeleződött az elmúlt hónapokban” – olvasható a mandiner.hu-n.