Magyarországon nem fordul elő a Frankfurtba tartó gyorsvonaton történtekhez hasonló eset – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója pénteken, a Facebook-oldalán.
Menczer Tamás a bejegyzésében azt írta, hogy “egy nagy késsel és robbanószerekkel rendelkező férfi merényletre készült a Frankfurtba tartó vonaton. A német rendőrség a nagyobb bajt megakadályozta. 12 utas sérült meg. 500 utast evakuáltak”.
Mint hozzátette, “a veszélyek korszakában hasonló Nyugat-Európában rendszeresen előfordul. Magyarországon nem. Kinek mit intézett a kormánya!”.
A kommunikációs igazgató hangsúlyozta, hogy a biztonság nem magától értetődő és nem állandó. “Elveszítheted. Ahogyan más országok polgárai már el is veszítették. Ha rosszul döntesz, nem tudod kijavítani” – fűzte hozzá.
“Április 12-én Orbán Viktor és a Fidesz a biztos választás” – fogalmazott bejegyzésében Menczer Tamás.







