A Győri Ítélőtábla tizenkét évre súlyosította egy nevelt lánya ellen szexuális erőszakot elkövető férfi első fokon kiszabott hétéves fegyházbüntetését – tájékoztatta a Győri Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a férfi egy Fejér vármegyei nagyközségben feleségével közösen nevelte a nő korábbi kapcsolatából származó két gyermeket, valamint 2017-ben született közös gyermeküket.
A nevelőapa 2020-ban a tavaszi iskolai szünetben kihasználva, hogy kettesben tartózkodott otthon az egyik, akkor tízéves kislánnyal, bement a szobájába, majd erőszakkal szexuális cselekményre kényszerítette. Ezt követően felszólította a gyermeket, hogy a történtekről ne szóljon senkinek.
A kislány hosszabb időn át vívódott, éjszakánként sokat sírt, végül az év augusztusában elmondta az édesanyjának, hogy mi történt vele. Az édesanya feljelentést tett a rendőrségen.
A Székesfehérvári Törvényszék első fokon a férfit szexuális erőszak bűntette miatt hét év fegyházbüntetésre és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint véglegesen eltiltotta minden olyan foglalkozástól, amelynek során tizennyolc éven aluliak nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezheti.
Az ítélet ellen a fellebbviteli ügyészség súlyosítás, a vádlott és védői felmentés, illetőleg hatályon kívül helyezés, vagy enyhítés érdekében fellebbeztek.
A Győri Ítélőtábla csütörtöki másodfokú – immár jogerős – ítéletében a férfit tizenkét év fegyházbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte – olvasható az ügyészségi közleményben.