A Tisza megadóztatná a magyarok megtakarításait is az energiaátállási tervével – erről írt a gazdasági stratégiákért és a Tanítsunk Magyarországért program irányításáért felelős kormánybiztos egy hétfőn közzétett Facebook-bejegyzésében.
“Ma újabb tiszás lebukás történt: nyilvánosságra került a Tisza energiaátállási terve, amely saját bevallásuk szerint is két-két és félszeres rezsiemelést és 1000 forint feletti benzinárat hozna a magyaroknak. De ez még nem minden! A tiszás terv egy, a családokat megsarcoló új adót is tartalmaz. A Tisza különadót akar kivetni a magyar emberek megtakarításaira!!!” – írta György László.
Saját dokumentumuk szerint az orosz kőolajról való leválás miatt át kellene alakítani a százhalombattai finomítót, ami hatalmas költséggel járna. Ezt a pénzt a magyar családoktól vennék el. Feketén-fehéren leírták: évente 240-360 milliárd forintot vennének ki az emberek zsebéből egy 1-1,5 százalékos megtakarítási különadóval
– fűzte hozzá.
A magyar családok a nemzeti kormányzás óta tudtak úgy megerősödni, hogy növeljék a megtakarításaikat. Munkával, tanulással, felelősségvállalással és a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően tudtak félretenni azért, hogy biztonságot nyújtsanak gyermekeiknek és szeretteiknek. A lakossági megtakarítások ma történelmi csúcson vannak: csaknem 13 ezer milliárd forint, ebből mintegy 11 ezer milliárd állampapírban.
“Ez a pénz nem a Tiszáé! Ez a pénz a magyar családoké! Ezt a pénzt akarja most elvenni a magyar családoktól a Tisza Brüsszel, Zelenszkij és az olajmultik kedvéért” – olvasható György László bejegyzésében.
Hogy világos legyen: Brüsszel a drága energiaátállást erőlteti rá Európára, Zelenszkij szándékosan tartja elzárva az orosz olajcsapot, a nyugati olajmultik pedig abban érdekeltek, hogy a Mol ne tudjon olcsó orosz olajból megfizethető árú üzemanyagot előállítani – magyarázta a kormánybiztos.
“Nem engedhetjük, hogy a magyar emberek félretett pénzét megadóztassák, elvegyék. Nem engedhetjük, hogy a családok biztonságát veszélyeztessék. El a kezekkel a magyar családok megtakarításaitól! Csak a Fidesz a biztos választás!” – fogalmazott György László.







