A Fidesz szerint a szocialisták devizahitelbe hajszolták, majd cserbenhagyták a családokat, és amikor az Országgyűlésben csökkenthették volna a bajba jutott családok terheit, akkor sem tették.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte szerdán az MTI-vel, hogy Szakács László szocialista politikus azt mondta, pártja új banki elszámoltatásra, az adósvégrehajtások felfüggesztésére, valamint arra szólítja fel a kormányt, hogy azonnal bontsa fel a megállapodást az Európai Fejlesztési Bankkal, amely biztosította a bankokat profitjuk elérésében.

A Fidesz reagálásában azt írta, a szocialisták, a Jobbik és az LMP politikusai a forintosítást sem szavazták meg, a kormány viszont számos intézkedést hozott a devizahiteles családok megsegítésére.

Ezek között említették az árfolyamgát bevezetését, a devizahitelek forintosítását, a végtörlesztés bevezetését, és emellett a kormány elszámoltatta a bankokat, és megteremtette az államilag támogatott otthonteremtés feltételeit – olvasható a közleményben.