Az európai bankrendszer stabil, “kifizetődő volt”, hogy az elmúlt években szigorú bankszabályok és előírások születtek Európában – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár pénteken Brüsszelben, az uniós vezetők kétnapos csúcstalálkozójának befejező, euróövezettel foglalkozó munkanapját követően.

Azzal összefüggésben, hogy a Deutsche Bank részvényeinek értéke jelentősen csökkent pénteken, a német kancellár leszögezte: a bank erős, nincs ok kétségekre a jövőjét illetően. A Deutsche Bank alaposan átszervezte és modernizálta üzleti modelljét, és nagyon nyereségessé vált – tette hozzá.
Scholz arról is beszélt, hogy az uniónak “a lehető legyorsabban még több kereskedelmi megállapodást kell kötnie”, példaként pedig az Európai Unió és a dél-amerikai közös piac országai (Mercosur) közötti szabadkereskedelmi megállapodást nevezte meg. Kiemelte: az EU-nak “tisztességes partnernek” kell lennie, ami szavai szerint azt jelenti, hogy a kereskedelmi megállapodásoknak segíteniük kell a partnerországokat ellátási láncaik kiépítésében.
Paschal Donohoe, az eurócsoport elnöke a csúcsértekezletről távozva újságíróknak nyilatkozva közölte: az uniós bankok a szigorú szabályozásnak köszönhetően képesek ellenállni a jelenlegi zavaroknak.
“Nagyon bízom a bankrendszerünkben, amely a likviditás és a rugalmasság megfelelő mértékét építette ki. Már látjuk az eredményét mindannak, amit a múltban tettünk. Továbbra is stabil megközelítést kell alkalmaznunk” – fogalmazott.
Kijelentette továbbá: noha “természetesen” tisztában van a piaci fejleményekkel, az európai bankrendszer szilárd a 2008-as pénzügyi válság után elfogadott “politikai döntéseknek” köszönhetően. Figyelmeztetett ugyanakkor: folytatni kell a közösség pénzügyi szabályozásának megerősítését.
Uniós diplomaták beszámolója szerint a tanácskozás során Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a tagállami vezetőknek elmondott beszédében azt mondta: az eurózóna bankszektora “rugalmas” az erős tőke- és likviditási mutatóknak és annak köszönhetően, hogy az EU-tagországok mindegyike alkalmazza a banki szabályozásokat. Közölte: ha a bankoknak segítségre van szükségük, az uniós központi bank készen áll arra, hogy segítséget nyújtson. Az EKB eszköztára képes arra, hogy szükség esetén likviditást biztosítson az euróövezet pénzügyi rendszere számára – mondta.
Mark Rutte holland miniszterelnök a tanácskozást követően azt mondta, az elmúlt években hozott intézkedéseknek pozitív hatásuk volt az európai bankrendszerre. “Általánosságban úgy gondolom, hogy jó formában vagyunk” – fogalmazott.
Ugyanakkor megjegyezte: “legfőbb ideje”, hogy már a következő hónapban lezárják a bankunió reformjáról szóló megbeszéléseket, bár a jelenlegi felügyelet elég erős, meg kell tenni az utolsó lépéseket.
Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök az euróövezeti csúcstalálkozót követően bizalmát fejezte ki az európai bankrendszer iránt, és azt mondta: meggyőződése szerint a bankrendszer “stabil és erős”. Európa megtanulta a leckét a legutóbbi pénzügyi válságból, hogy “biztosítsa: a múlt hibái ne ismétlődjenek meg”.
Kijelentette, “teljesen biztos” a görög bankok stabilitásában és szilárdságában, majd hozzátette: a nemteljesítő hitelek aránya az 2019-es 40 százalékról 2023-ra 10 százalék alá csökkent az országban.
Pedro Sánchez spanyol kormányfő azt mondta, az Európai Unió egységesebb, “jobban felkészült” és “más receptekkel” rendelkezik a lehetséges új válságokra, mint a legutóbbi gazdasági válság idején.
“Szerencsére Európa tanult az egy évtizeddel ezelőtti pénzügyi válság tanulságaiból” – fogalmazott Sánchez, majd kiemelte: ez segített abban, hogy jobban felkészüljön olyan kihívásokra, mint a koronavírus-járvány, vagy az ukrajnai háború.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök azt mondta, támogatja az Európai Központi Bank azon kezdeményezését, hogy az osztrák Raiffeisen bankot kilépésre kényszerítse Oroszországból. Amennyiben ez nem valósulna meg, a lengyel kormányfő szankciók lehetséges bevezetését szorgalmazta a bankkal szemben.
“A Raiffeisen International továbbra is üzleti tevékenységet folytat Moszkvában, pénzt keres és az orosz költségvetés befizetője” – fogalmazott.
Véleménye szerint céldátumot kell meghatározni a vállalatok számára, hogy felszámoljanak minden üzleti tevékenységet Oroszországban. Ha nem, akkor bizonyos szankciókat vagy intézkedéseket kell hozni ellenük – tette hozzá Morawiecki.
Az uniós vezetők az euróövezeti csúcstalálkozót követően elfogadott zárónyilatkozatukban kijelentették: az Európai Unió tagországainak gazdasága a magas infláció és az energiaárak ellenére a vártnál egészségesebb alapokon kezdték meg a 2023-as évet. Az uniós bankszektor rugalmas, erős tőke- és likviditási pozíciókkal rendelkezik.
Hangsúlyozták: a bankunió jelentősen megerősítette az uniós bankrendszer rugalmasságát és ellenállóképességét, ugyanakkor folyamatos erőfeszítésekre van szükség kiteljesítése érdekében. Figyelmeztettek továbbá: az erős európai pénzügyi architektúra kulcsfontosságú a tartós befektetések vonzásában, az innováció és a munkahelyteremtés támogatásában, valamint a zöld és digitális átállás felgyorsításában. A gazdaságirányítási keret a gazdasági és monetáris unió felépítésének kulcsfontosságú pillére, támogatja az euró stabilitását és az euróövezet gazdaságának rugalmasságát – közölték.
Végezetül leszögezték: továbbra is elkötelezettek a tagállami gazdaságpolitikák szoros összehangolása mellett, a gazdaságok ellenálló képességének növelése érdekében.