A Quimby jótékonysági aukcióján az együttes tagjainak műveiért összesen 2 millió 441 ezer forintot fizettek a licitálók, akiknek az adománya a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátria Kórház és Szakambulancia munkáját támogatja.

A Quimby együttes tagjai néhány hete egy kerámiaműhelyben egyedi dísztányérokat készítettek, amelyek közül 12 darabot bocsátottak aukcióra az Apacuka kerámiával közösen – olvasható az együttes közleményében.
Az összegyűlt adományokkal a Vadaskert munkáját támogatják, ahol a pandémia kezdete óta a szorongásos és depressziós esetek száma az ötszörösére nőtt, a sürgősségi esetszám pedig negyven százalékkal emelkedett. A szakemberek egy új viselkedésterápiás részleget is kialakítottak, amelynek célja, hogy hosszútávú segítséget nyújtsanak a gyerekeknek, és visszaszorítsák az önsértések számát.
Az árverésen összegyűlt adományok ennek a részlegnek a működését segítik.