A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdán megállapította a pártok működésére fordítható állami költségvetési források elosztási arányát.
A mintegy hárommilliárd forintot az országgyűlési választáson egy százaléknál nagyobb támogatást szerző pártok között osztják szét. A pártok az elkövetkező négy évben ennek az aránynak megfelelően részesülhetnek a támogatásból.
A törvény szerint az állami költségvetésből a pártok támogatására fordítható összeg 25 százalékát egyenlő arányban az Országgyűlésben országos listán mandátumot szerző pártok között kell felosztani. A fennmaradó 75 százaléknak megfelelő összeg a választások eredménye alapján a pártra, illetőleg a párt jelöltjeire leadott (egyéni és listás) szavazatok arányában illeti meg a pártokat. Nem jogosult költségvetési támogatásra az a párt, amely nem szerzi meg a választáson részt vevő választók szavazatainak egy százalékát.
Az NVB döntése szerint a költségvetési keret 25 százalékát a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Momentum Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt, az LMP – Magyarország Zöld Pártja, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Mi Hazánk Mozgalom között osztják fel egyenlő arányban.
A fennmaradó 75 százalékból részesülhet a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Momentum Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt, a Mi Hazánk Mozgalom, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Párbeszéd Magyarországért Párt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, az LMP – Magyarország Zöld Pártja és a Megoldás Mozgalom. A keret 75 százalékát a következő arányokban osztják szét a pártok között: Fidesz: 49,340, DK: 10,349, Jobbik: 8,662, Momentum: 5,979, MSZP: 5,884, Mi Hazánk Mozgalom: 5,873, KDNP: 4,694, Párbeszéd: 3,407, MKKP: 2,862, LMP: 1,818, Megoldás Mozgalom: 1,132.
Az Országgyűlésbe jutott pártok támogatására fordítandó összeget az állami költségvetésről szóló törvény állapítja meg. A költségvetési támogatások kifizetése negyedévenként történik.