Indexemelkedéssel nyugtázhatják pénteken az európai tőzsdék az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások közelgő újrakezdését. 

A határidős indexjegyzések alapján a főbb indexek, a londoni FTSE-100, a frankfurti DAX és a párizsi CAC-40 mintegy 0,3-0,4 százalékos erősödéssel kezdhetik a pénteki kereskedést.
Pozitív fogadatatásra talált kínai részről pénteken a tárgyalások újrakezdésére tett amerikai javaslat. Az európai befektetői hangulaton nagyot javított a váratlanul magas csütörtöki török alapkamat-emelés is.
Csütörtökön vegyesen zártak az európai tőzsdék. A páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,05 százalékkal csökkent, a Stoxx 600 index 0,15 százalékkal gyengült, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,25 százalékkal emelkedett.
Londonban 0,43 százalékkal végzett alacsonyabban az FTSE-100 index, a párizsi CAC-40 index 0,08 százalékkal gyengült, a frankfurti DAX-index 0,19 százalékkal emelkedett. Madridban 0,24 százalék erősödéssel végzett a tőzsde, a milánói pedig 0,56 százalékkal gyengült.
A csütörtöki európai kereskedés legnagyobb nyertesei részben az autóiparból kerültek ki az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség enyhülésének jeleire. Az ágazati index több mint egy százalékkal erősödött.
A technológiai ágazatban is viszonylag árfolyamnyereségek voltak tapasztalhatók főként az Apple beszállítói esetében. Az Apple szerdán mutatta ba új iPhone termékcsaládját. Az ams AG és az STMicroelectronics részvények másfél százalékkal, a BE Semiconductor Industries részvénye pedig öt százalékkal erősödtek.
Az olajár felfelé korrigálta péntek reggel az előző napi veszteségét, a Brent 0,05 százalékkal hordónként 78,22 dollárra, a WTI 0,20 százalékkal 68,73 dollárra emelkedett. A Brent így közel kétszázalékos, a WTI másfél százalékos nyereséggel fejezheti be a hetet.
Az eurót 0,02 százalékkal jegyezték erősebben 1,1692 dolláron, az arany ára 0,15 százalékkal unciánként 1210,00 dollárra emelkedett.