Szakmai szempontok alapján rangsoroljuk az oltandókat

A kormány videós tájékoztatási akciójában ezúttal Dr. Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető háziorvost kérdeztük arról, hogy milyen szempontok szerint rangsorolják az oltandókat a háziorvosok.

Amíg nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű vakcina, addig nyilvánvalóan a különböző preferenciacsoportokból kell választanunk. Hiszen a legfontosabb, hogy először azok a betegcsoportok, illetve azokba a célcsoportokba tartozó személyek kerüljenek védelembe, akik a leginkább kitettek a koronavírus-fertőzés különböző szövődményeinek – hangsúlyozta a szakember. A vezető háziorvos szerint jellemzően a legidősebb társadalmi rétegek tartoznak ide, tehát a 60 év felettiek, illetve azon 60 év alattiak, akik valamilyen súlyos, krónikus megbetegedésben szenvednek.

– Nagyon fontos, hogy a krónikus betegségek körét is meghatározzuk, hiszen amikor kiválasztjuk azokat a pácienseket, akiket első körben szeretnénk védelemben részesíteni, akkor nyilvánvalóan valamilyen szakmai szempont szerint kell döntenünk. Ezt a szakmai szempontrendszert az Emberi Erőforrások Minisztériuma állította össze, ugyanakkor a beérkező szakmai javaslatok alapján folyamatosan igyekszünk frissíteni – fejtette ki Dr. Békássy Szabolcs. Elmondta, hogy a legnagyobb terhet jelentő betegségcsoportok, illetve a koronavírus-fertőzés súlyos szövődményei szempontjából meghatározó betegségcsoportok beletartoznak ebbe a szempontrendszerbe. A teljesség igénye nélkül ilyenek az onkológiai megbetegedésben szenvedők, azaz a daganatos betegek, illetve a mára már népbetegségnek számító cukorbetegek – fűzte hozzá.