Az Orbán Viktorral való találkozó folyamatot indít el egy új Európa megteremtése érdekében – jelentette ki Matteo Salvini belügyminiszter, az olasz kormánypárt Liga vezetője a magyar miniszterelnökkel a milánói prefektúrán tartott sajtótájékoztatón kedden.

Salvini hangsúlyozta, egy új politikai szövetségen dolgoznak a jövő évi Európai Parlamenti választásokra “egy új Európa, egy új Európai Bizottság” érdekében. “Európa sorsdöntő fordulat előtt áll, történelmi pillanat lesz ez az egész kontinensen” – jegyezte meg.
Hozzátette: “a mi politikai mozgalmaink és kormányaink képviselte értékeket akarjuk középpontba állítani, egyesítve energiáinkat a közös cél érdekében, a szocialisták és a baloldali erők kizárásával”. Közös értékként az élethez, munkához, egészséghez, biztonsághoz való jogot nevezte meg, kijelentve, hogy ezeket a jelenlegi “Soros finanszírozta” európai elit és a “mindenkori Macronok” is megtagadják. Úgy vélte, a baloldal már csak azért létezik, hogy valami ellen tiltakozzon, “és utána csodálkoznak, ha nem nyernek választást”.
Matteo Salvini kifejtette, teljesen nyitott külpolitikát követ, senkinek nem akar ellensége lenni. “Együtt akarunk működni a velünk határos nagy országokkal, köztük Franciaországgal is: Macron azzal tölti az idejét, hogy leckéztet, miközben elsőként kellene szolidaritást tanúsítania az olasz-francia határon levő Ventimiglia átkelőjének megnyitásával” – fejtette ki az olasz kormányfő-helyettes.
Elmondta, hogy közeli a megállapodás a római és a berlini kormány között a másodlagos migrációs mozgás kérdésében.
Azt is kijelentette, hogy ha nem változtatják meg egyes nemzetközi és európai tengeri műveletek szabályait, Olaszország kilép ezekből. “Milliószámra örököltünk migránsokat az előző olasz kormányoktól, ezért semmi olyanba nem egyezhetünk bele, amivel további migránsok érkeznek hozzánk” – jelentette ki Matteo Salvini.
A belügyminiszter azt mondta, büszke arra, hogy viszonyítási pontnak számít nemcsak Olaszországban, hanem Magyarországon és az egész európai kontinensen.
“Ezt a politikát folytatjuk, vizsgálatot indíthatnak, vádolhatnak, bíróság elé állíthatnak, mi nem lépünk hátra, nem módosítjuk nézeteinket!” – jelentette ki Matteo Salvini arra utalva, hogy olasz ügyészségek vádeljárást kezdeményeztek ellene.
Megjegyezte, a magyar kormány gazdaságpolitikáját is példaértékűnek tartja, mivel bebizonyította, hogy egy ország növekedhet, befektethet költségvetési megszorítások nélkül. Emlékeztetett, hogy Magyarországon alacsony a munkanélküliség, nő a gazdaság és az adórendszer is gazdaságserkentő: “követendő az olasz kormány számára, amely most dolgozza ki költségvetését” – mondta Matteo Salvini.