8.9 C
Sopron
csütörtök, március 28, 2024
Kezdőlap Aktuális Minden bevezetett óvintézkedésre szükség van

Minden bevezetett óvintézkedésre szükség van

A szennyvízvizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a következő hetekben a fertőzöttek számának emelkedésére kell számítani. Nehéz hetek előtt állunk, minden bevezetett óvintézkedésre szükség van.

A koronavírus brit mutációja sokkal fertőzőképesebb, és úgy tűnik, hogy fiatalabbakat betegít meg, akik rövid idő alatt súlyos állapotba kerülnek.

Müller Cecília az operatív törzs sajtótájékoztatón közölte, emiatt óriási teher hárul az egészségügyi ellátórendszerre. Hétfőn mintegy 500-an, a teljes hosszú hétvége alatt 1126-an kerültek kórházba, új részlegeket kell nyitni a betegeknek. Már ezernél is többen vannak lélegeztetőgépen.

Az országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy elsősorban a cukorbetegségben szenvedőknél kell a fertőzés súlyos lefolyására számítani. De fontos, hogy minél többen el tudják kerülni a megfertőződést, hiszen nem tudható előre, hogy egy-egy konkrét személynél hogyan zajlik le a betegség.

Jól halad az oltási program

Hazánkban eddig több mint 1,3 millió embert oltottak be, közel 400 ezren pedig már a második oltást is megkapták. Ezzel az átoltottság terén továbbra is második helyen vagyunk az Európai Unióban.

Kedden újabb 120 510 adag Pfizer-vakcina érkezett Magyarországra, ezt elsősorban a regisztrált idősek kapják, valamint második oltásokat is adnak be ebből.

Szerdán 100 ezer adag Sinopharm oltás érkezik, Kína ezt előbb szállítja az ígértnél.

Emellett a héten további AstraZeneca oltóanyagot is várunk, de a cég már jelezte korábban, hogy kevesebbet tud szállítani.

A vakcina a legerősebb fegyver a koronavírus ellen, ezért aki még nem tette meg, regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu honlapon.