Magyarország számára elfogadhatatlan a kohéziós pénzek tervezett nagyarányú megvágása, ugyanis az egyelőre kevésbé jól teljesítő uniós tagországok megerősödésével egész Európa gazdasága sikeresebb lesz – jelentette ki az igazságügyi miniszter Hágában, az MTI-nek telefonon nyilatkozva csütörtökön.

Varga Judit tájékoztatása szerint a hét elején Párizsban, valamint a csütörtöki, Hágában tett látogatása során is világossá tette, hogy kohéziós pénzek kölcsönös előnyökkel járnak.

Fontosnak nevezte, hogy a domináns, nettó befizető országok megismerjék, megértsék és saját érdekükben is elfogadják, hogy a kohéziós politika erős maradjon – mondta az igazságügyi miniszter.

“Fontos olvasni a számok között is. A tagországi befizetéseket vizsgálva Magyarország több nettóbefizető állammal szemben a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) arányában több terhet visel” – mondta a miniszter.