Helyes gyakorlat díj címmel, a veszélyes anyagok helyes munkahelyi kezelésére, követendő, jó és saját megoldásokkal rendelkező cégek számára hirdet pályázatot a Pénzügyminisztérium és az Európai Unió Munkavédelmi Ügynöksége (EU-OSHA) – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.

Marczinkó Zoltán hozzátette: a pályázatra december 15-ig két kategóriában – a 100-nál kevesebb dolgozót, illetve a 100-nál többet foglalkoztató – vállalkozások pályázhatnak.
Elmondta: a nyertes az Európai Unió Munkavédelmi Ügynökségének közelgő konferenciáján mutathatja be pályázatát. A pályázat célja, hogy a vállalkozók olyan fenntartható, egyszerű, átlátható és mintaként szolgáló gyakorlatokat osszanak meg, amelyek bármelyik cégnél könnyen bevezethetők – fűzte hozzá.

Kiemelte: a minisztérium arra kéri az egészségügyi kockázattal járó munkákat végeztető cégeket, hogy tartsák be a 2017-ben megújított munkavédelmi szabályokat.
A helyettes államtitkár rámutatott: a káros munkahelyi környezet szinte mindenkit érint, azonban a faiparban, a fém- és műanyagfeldolgozásban, illetve a vegyiparban dolgozók fokozott veszélynek vannak kitéve.