Magyarország kizárólag olyan európai uniós megállapodást támogat az afrikai országokkal, amely a hatékony hazatérési politikák támogatásáról szól, és a régió népességmegtartó erejét segíti – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben az MTI-nek nyilatkozva.

Szijjártó Péter az uniós tagországok külügyminisztereinek a nemzetközi fejlesztési kérdésekkel foglalkozó tanácsülését követően elmondta, a tanácskozás azt bizonyítja, hogy több területen ismételten akcióba lendültek a “bevándorláspárti erők” Európában. Az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok között létrejött és 2020 urán meghosszabbítani kívánt cotonoui megállapodás újratárgyalása során jól érezhető, hogy az afrikai fél és több uniós tagállam – az Európai Bizottsággal kiegészülve – a migrációt pártoló, annak pozitív hatásait kiemelő, azt inspiráló elemekkel kívánja kiegészíteni az egyezményt – közölte.

Magyarország szerint azt kell támogatni, hogy az egyre dinamikusabban bővülő afrikai lakosság helyben meg tudja találni számítását, és ne az legyen az egyetlen alternatíva számukra, hogy megindulnak Európa felé – húzta alá a miniszter. Magyarország nem hajlandó támogatni a dokumentumot, ha az bármilyen utalást tartalmaz a globális migrációs és menekültügyi csomagra, amelynek lopakodó áterőltetése a nemzetközi jogba továbbra is zajlik. Magyarország ezt nem fogja hagyni, és ebben legszorosabb szövetségese Európában Lengyelország – jelentette ki.