Magyarországon eddig még be nem mutatott alkotásokat is felvonultató kiállítással emlékezik meg Fiedler Ferenc (Francois Fiedler) Franciaországban világhírűvé lett magyar festő születésének századik évfordulójáról hétfőtől a budapesti Kálmán Makláry Fine Arts galéria.

A Fiedler 100 címmel megnyílt, centenáriumi kiállítás elsősorban az 1950-es és 1960-as évekbeli alkotói periódusra fókuszál – közölte az MTI-vel hétfőn a Kálmán Makláry Fine Arts.
Az absztrakt expresszionizmus kiemelkedő képviselőjeként számon tartott Fiedler Ferenc 1921. február 15-én született Kassán. Ötévesen már Leonardo és Caravaggio festményeit másolta, tízévesen pedig felnőtt művészekkel együtt állított ki. A negyvenes években már aktívan dolgozott, több alkotását is megvásárolta a magyar állam, ezek a figuratív művek ma is a Szépművészeti Múzeum – Nemzeti Galéria gyűjteményét gyarapítják.
A Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola festő szakán Szőnyi István volt a mestere, és olyan művészekkel kötött életre szóló barátságot, mint Reigl Judit, Hantai Simon vagy Paul Hargittai. Művésztársaihoz hasonlóan a negyvenes évek végén az elszigetelődő Magyarországot elhagyva Franciaországot választotta új otthonának.
Párizsban szinte azonnal felhagyott a figurális festészettel, és teljes mértékben az absztrakció felé fordult; a tasizmus és a gesztusfestészet kezdte inspirálni. 1950-ben ismerkedett meg a szürrealizmus katalán nagymesterével, Joan Miróval.
Miró egy képkeretező kirakatában pillantotta meg a magyar festő egyik munkáját, amely nagy hatással volt rá, ezért pártfogásába vette a “fények festőjét”, ahogy elnevezte Fiedlert. Olyan művészekkel ismertette össze, mint Alexander Calder és Marc Chagall, és ő volt az, aki bemutatta a neves galéria tulajdonosnak, Aimé Maeghtnak.
Fiedler ettől kezdve a Galerie Maeght exkluzív művésze lett és a 20. század modern művészetének olyan nagy mestereivel állított ki rendszeresen, mint Braque, Chagall, Calder, Giacometti, Kandinszkij, Miró, Matisse, Picasso, Riopelle és Tápies.
Fiedler Ferenc 2001-ben hunyt el, gazdag, befejezett életművet hagyva maga után. 2012-ben Jackson Pollock születésének centenáriuma alkalmából New York-ban, az amerikai festőművész egykori műteremházában tizenhárom nagynevű művész alkotásaiból megrendezték a The Persistence of Pollock (Pollock továbbélése) című tárlatot, közöttük az egyedüli európai festő Francois Fiedler volt – emlékeztet a galéria közleménye.
A centenáriumi kiállítás március 12-ig látogatható a Kálmán Makláry Fine Arts galériában hétköznapokon 10 és 16 óra között azok számára, akik a kmfagallery@gmail.com e-mail címen regisztráltak.
A galériában a maszk használata kötelező, a kiállítótérben egyszerre legfeljebb 6 fő tartózkodhat.