Molotov-koktélokkal próbáltak felgyújtani ismeretlen elkövetők egy londoni zsinagógát – közölte a Scotland Yard. Néhány napon belül ez volt a második gyújtogatásos támadás, amely a londoni zsidó közösséget célozta, ugyanakkor a rendőrség szerint a két eset között nincs közvetlen kapcsolat.

A hatóságok tájékoztatása szerint a legutóbbi incidens az észak-londoni Finchley városrészben történt. A biztonsági kamerák felvételei alapján két, feketébe öltözött, símaszkot viselő gyanúsított benzinnel töltött palackokat helyezett a zsinagóga ablakához, majd egy téglát dobtak feléjük. Az egyik üveg összetört, azonban a gyújtószerkezetek nem lobbantak lángra, így a támadás nem járt károkkal, és személyi sérülés sem történt. Az elkövetők ezt követően elmenekültek.

A rendőrség szerda este bejelentette, hogy az északnyugat-londoni Watford térségében őrizetbe vettek egy 47 éves nőt és egy 46 éves férfit életveszélyt okozó gyújtogatási kísérlet gyanújával. A nyomozásba a terrorelhárítási egység (Counter Terrorism Policing London) is bekapcsolódott, és a hatóságok antiszemita indíttatású bűncselekményként kezelik az ügyet.

Luke Williams főfelügyelő közölte: jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a Finchleyben történt kísérlet összefüggésben állna a közeli Golders Green városrészben nemrég elkövetett gyújtogatással.

Március végén Golders Greenben a Hatzola nevű zsidó mentőszervezet négy mentőautóját gyújtották fel egy zsinagóga közelében. A támadás során a járművek teljesen kiégtek, az oxigénpalackok felrobbantak, és a detonációk a környező épületekben is károkat okoztak.

Az ügyben április elején három gyanúsított – két fiatal brit állampolgár és egy kiskorú, brit–pakisztáni kettős állampolgár – ellen emeltek vádat életveszélyt okozó gyújtogatás miatt.

A két érintett városrészben, Finchleyben és Golders Greenben él London legnagyobb zsidó közössége.

A Golders Green-i támadást követően egy iráni hátterű, korábban kevéssé ismert iszlamista csoport, a Harakat Ashab al-Yamin al-Islamiya magára vállalta az akciót.