Bár Franciaország előrelépést tett az elmúlt években, továbbra is akadnak problémák a rasszizmus és diszkrimináció terén – állapította meg az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni szakértői bizottsága (ECRI) szerdán közzétett jelentésében.

A jelentés szerint a gyűlöletbeszéd egyre terjed, különösen a politikai szférában, valamint az audiovizuális médiában és a közösségi hálózatokon. “Ez olyan környezetet teremt, ami hozzájárul a romák, a nem európaiak, az LMBTI-közösséghez tartozó személyek, illetve a zsidók és a muszlimok ellen elkövetett erőszakos cselekményekhez” – hívta fel a figyelmet a szakbizottság.
Az ECRI szerint a romákat éri továbbra is a legtöbb diszkrimináció Franciaországban, de az ellenük elkövetett bűncselekmények száma továbbra is nagymértékben alulbecsült, mivel a sértettek nem minden esetben tesznek panaszt a hatóságoknál. A szakbizottság felszólította a francia hatóságokat, hogy a roma közösségekkel együttműködve biztosítsák az egyenlőségükre, befogadásukra és társadalmi részvételükre vonatkozó nemzeti stratégiák teljes mértékű végrehajtását. A szakértők kiemelik például azt, hogy a lakókocsikban élő romák szálláshelyét hivatalos élőhelyként kell elismerni, és felül kell vizsgálni azt a rendszert, amely tiltja a lakókocsik parkolását a számukra kijelölt területen. Emellett, a hatóságoknak a helyszínen működő egyesületekkel együttműködve biztosítaniuk kell, hogy az utazó romák táborainak felszámolása ne sértse az alapvető jogokat, illetve ne vezessen az érintettek életkörülményeinek romlásához, függetlenül helyzetük jogszerűségétől.
Az ECRI arra is felhívta a rendfenntartó hatóságok figyelmét, hogy az ellenőrzések során tartózkodjanak az megkülönböztetés minden formájától. Azt is biztosítani kell, hogy minden olyan esetben, amikor a bűnüldöző szervek tisztviselői rasszista vagy a szexuális kisebbségeket lealacsonyító vagy megalázó megjegyzéseket és magatartást tanúsítanak, megfelelő intézkedések szülessenek.
A szakértők úgy vélik továbbá, hogy minden oktatási intézményben dolgozónak és tanulónak tájékoztatást és képzést kellene kapniuk az emberi jogokról, a toleranciáról és a sokféleség tiszteletben tartásáról.