Pénzintézet, közlekedési vállalat és rendőrkapitányság is szerepel a Kiemelkedően családbarát hely díjban részesülők között az idén; az ünnepélyes eseményen 13 cég, szervezet, valamint önkormányzat vehette át az elismerést – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a Családbarát Magyarország Központ védjegygálájának résztvevőit Csák János, kultúráért és innovációért felelős miniszter videóüzenetben köszöntötte, melyben hangsúlyozta, a kormány számára kiemelten fontos, hogy Magyarországon minél több család, valamint minél több családbarát munkahely, vállalkozás és intézmény legyen.
Hozzátette, egy vállalatvezetőnek vagy egy vállalkozónak sokkal könnyebb a helyzete, ha szilárd családi háttér áll mögötte, és azok a cégek valamint intézmények, amelyek figyelembe veszik a munkavállalók és családjuk igényeit, sokkal sikeresebbek lehetnek a piacon, mint versenytársaik.
Harmonikus együttműködést mindenhol ki lehet alakítani, melyet a mostani díjazottak is példamutatóan bizonyítottak – mondta.
Hornung Ágnes, a KIM családokért felelős államtitkára gratulált az elismert szervezetek képviselőinek, majd beszédében kitért arra, hogy amikor hazánk több mint egy évtizeddel ezelőtt végrehajtotta a családbarát fordulatot, a kormány kiemelt céljai között szerepelt, hogy Magyarországnak előre kell lépnie a családok támogatásának területén is.
Azóta több mint 30 elemmel bővült a családtámogatások köre. Ezeknek az intézkedéseknek a jelentős része azt segíti, hogy a gyermeket nevelő vagy gyermeket tervező szülőknek ne kelljen a család és karrier között választaniuk – emelte ki.
Szuromi-Kovács Ágnes a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője arra biztatta a családbarát szervezetek vezetőit, hogy védjegyes munkáltatóként fejlesszék a tanúsításban érintett területeket, gondoljanak arra, mit tudnak tenni azért, hogy öt év múlva visszanézve büszkék lehessenek majd az elért eredményekre.
A Kiemelkedően családbarát hely díjat az ezer munkavállaló feletti kategóriában a dm Kft., a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a Magyar Nemzeti Bank, valamint a Richter Gedeon Nyrt. nyerte el.
A száz és ezer munkavállaló közötti kategóriában a DKV Debreceni Közlekedési Zrt., a Fundamenta-Lakáskassza Zrt., továbbá a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság képviselői vehették át az elismerést. A száz munkavállaló alatti kategóriában pedig az Alfaseed Kft., a Herbow International Zrt. és a Solar360 Áramtermelő Kft. kapott díjat – sorolták.
Partneri tagszervezetekkel közösen is adtak át Kiemelkedően családbarát hely díjakat. A Családbarát Magyarország Központtól, valamint a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségétől Alsómocsolád község önkormányzata; a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségétől a SIPOS Kft.; a Magyar Bankszövetségtől pedig az OTP Bank Nyrt. vezetői vehették át az elismerést.
2019 óta a Családbarát hely védjegytanúsítvány-program Családbarát munkahely kategóriájában 950, Családbarát szolgáltatóhely kategóriában 1250, vagyis összesen 2200 szervezetet auditáltak sikerrel, köztük kis-, közép- és nagyvállalatokat, költségvetési szerveket. A minősített munkahelyek családbarát intézkedéseinek előnyeit e szervezeteknél összesen már több mint 310 ezer munkavállaló élvezheti – áll a közleményben.