Az Európai Bizottság sokadjára hagyja cserben a hagyományos nemzeti kisebbségeket, felháborító hogy a testület nem hajlandó semmilyen nemzeti kisebbségvédelmi jogszabályt alkotni annak ellenére, hogy a Minority Safepack európai kezdeményezést közel másfél millió polgár támogatta – olvasható Gál Kinga a Fidesz-KDNP uniós parlamenti delegációjának elnökének hétfői az MTI-hez eljuttatott sajtónyilatkozatában.

A politikus szerint a bizottság nem vette komolyan a kezdeményezést – amelynek célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos területei az európai uniós jog részei legyenek – annak ellenére, sem hogy hitelessége és polgárainak bizalma forog kockán.
“Számtalanszor halljuk Vera Jourová biztost a jogállamiságról, emberközeli unióról beszélni. Azonban amikor ez végre megvalósíthatóvá válna, a bizottság kihátrál, polgárainak védelme pedig üres beszéd marad” – hangsúlyozta.
Rámutatott, hogy “Európa csak akkor maradhat igazán erős, ha erős identitással rendelkező erős nemzetek alkotják”. Hozzátette: az európai kulturális örökség védelmének hiánya és feladása az európai identitás védelmének hiányát és feladását eredményezi”.
Gál Kinga tájékoztatott, hogy az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának vezetősége nevében – számos képviselő támogatásával – levelet intéz az üggyel kapcsoltban az Európai Bizottság elnökéhez és alelnökéhez.