A lokálpatriotizmus az erős helyi közösség alapja, ezek az erős helyi közösségek pedig biztos oszlopai az országnak és annak az Európának, amely erős nemzetekre és az erős nemzetek sokszínűségére épít – jelentette ki az igazságügyi miniszter pénteken Zalaegerszegen.

Varga Judit a Zalaegerszegért díjak átadása alkalmából rendezett ünnepségen azt mondta: az Európai Unió mottója az egység a sokféleségben, amelyben “az egység legalább olyan fontos, mint a sokszínűség”.
Ezért fontos, hogy a helyi identitást ápoljuk, fejlesszük és továbbadjuk a fiataloknak, mindezt pedig úgy tudjuk elérni, ha “láthatóságot” biztosítunk azoknak az embereknek, akik a helyi közösség oszlopai – fogalmazott.