A hazai jogalkalmazók megfelelően tudják mérlegelni a strasbourgi szempontrendszert – mondta az igazságügyi miniszter az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) joggyakorlata a magyar bíróságok jogalkalmazásában címmel megrendezett budapesti konferencián pénteken.
Varga Judit úgy fogalmazott: a magyar bírók felkészültek és tisztában vannak a strasbourgi jellegzetességekkel. Tájékozódásukban segíti őket az a hazai anyagi jogi és eljárásjogi normarendszer, amit a jogalkotó széles körű konzultáció és szakmai egyetértés mentén teremtett meg – tette hozzá.
Rámutatott: ha a jogalkalmazó szervek megfelelően járnak el, az az EJEB előtti ügyek számának csökkenését jelenti. Példaként említette, hogy 2021. január 1-jén 516 függőben lévő kérelem volt Magyarországgal szemben; 2009-ben ez a szám 1406 volt, ami 8962-re ugrott, de intézkedéseiknek köszönhetően “hazánk már nincs a bíróság számára legtöbb eljárást biztosító országok listáján”.