Nevelőszülői hálózatok fejlesztésére 266 millió forint keretösszegű pályázat jelent meg – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton pénteken.

Fülöp Attila az egyik nevelőszülői családnál tett látogatásakor elmondta, hogy mintegy 143 millió forintból a fogyatékkal élő vagy tartósan beteg gyermeket ápoló nevelőszülők számára fejlesztő-, gondozási és gyógypedagógiai eszközök beszerzését finanszírozzák, a fennmaradó keretből pedig otthoni nagy háztartási gépek cseréjét, javítását vagy újak vásárlását támogatják.
A forrásra fenntartók pályázhatnak február 28-áig – jelezte az államtitkár.
Hangsúlyozta, a kormány fontos célkitűzése, hogy családközpontú legyen a gyermekvédelem, a vér szerinti családjukból kiszakadt gyerekeknek pedig a valódi családi környezetet próbálják meg biztosítani. Hozzátette, Magyarországon 23 ezer gyermek részesül gyermekvédelmi szakellátásban, és mintegy kétharmaduk él nevelőszülőknél.
A gyermekvédelem akkor lesz sikeres, ha a kitűzött célokat az állam, az önkormányzat és a szülök együtt, együttműködésben valósítják meg – hangoztatta Fülöp Attila.
Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, azok a gyerekek, akiket szülői vagy nevelőszülői gondoskodás vesz körül, másabb életet élhetnek meg felnőttként, mintha valamelyik gyermekvédelmi intézményben nevelkednének.