Elsősorban a hazai piacra szánja a Kravtex-Kühne cégcsoport a kategóriájában egyedülálló, október közepén bemutatott új hazai fejlesztésű csuklós autóbuszát, a Credobusz Econell 18 Next-et, de dolgoznak azon is, hogy exportra is gyártsanak belőle – mondta a busz győri bemutatóján a cégcsoport értékesítési és marketingvezetője szerdán.

Tormássy Attila ismertette: az optimalizált vázszerkezet és az innovatív futóműkonfiguráció miatt három tonnával kevesebb tömegű a busz a versenytársainál. A kisebb tömeg következtében az üzemanyagfelhasználása is minimum 15 százalékkal kevesebb, így évente mintegy 10 ezer kilogrammal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki – mondta, hozzátéve, hogy ezekkel a tulajdonságokkal a termék világszinten is versenyképes.
Megjegyezte, hogy a típusból terveik szerint jövőre az első sorozatot legyártják. A gyártási volumenre vonatkozóan konkrét tervük nincs, a darabszámot minden esetben a piac alakulásához igazítják.
A típus hatékony átmenetet képez a dízel és az elektromos meghajtású autóbuszok korszaka között – hangsúlyozta.
A buszt november 14-én üzemzárásig a győriek is kipróbálhatják a helyi tömegközlekedésben, emellett a cégcsoport a Volánbusz Zrt. közreműködésével más városokban is tervez próbajáratot.
Elmondta, hogy a cégcsoport évente mintegy háromszáz autóbuszt gyárt.
Hozzátette, hogy a csoport idei, nem konszolidált árbevétele várhatóan meghaladja majd a 30 milliárd forintot.
Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a buszt a csoport két telephelyén, Mosonmagyaróváron és Győrben készítették, emellett előállításához közel száz beszállítónak is munkát adnak.
Győr-Moson-Sopron megyében 36 beszállítóval dolgoznak a buszon, köztük a Graboplast Zrt.-vel és a Rába Futómű Kft.-vel – sorolta.
Elmondta, hogy a csoport idén 420 buszt adott án a Volánbusz Zrt.-nek. Az üzemeltető így több mint 2400 Credobusszal rendelkezik országszerte, amely járműállományának mintegy negyven százalékát fedi le.
A bemutatón Dézsi Csaba András, Győr polgármestere (Fidesz-KDNP) azt hangsúlyozta: egyik választási ígérete az volt, hogy a megyeszékhely zöld város lesz. Azóta számos intézkedést tettek, egyebek mellett megalakították a környezetvédelmi bizottságot és több városi erdő esetében is kezdeményezték a területek védettség alá helyezését – sorolta.