Budapest, 2019. június 18. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára napirend elõtt felszólalásra válaszol az Országgyûlés plenáris ülésén 2019. június 18-án. MTI/Soós Lajos

A magyar turizmus újraindult, a belföldi turizmus az eddigi legerősebb nyarát zárta 15 millió vendégéjszakával, ami 16 százalékos bővülés 2020-hoz képest – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

Dömötör Csaba, a turizmus, vendéglátás területén a legmagasabb állami kitüntetésnek számító Kőrösi Csoma Sándor-díj átadásán úgy fogalmazott: a díjazottak egész életüket feltéve azon dolgoztak, hogy “ne csak mi, hanem az egész világ tudja: Magyarország jó hely. Jó itt élni, jó ide jönni”.
Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese kiemelte, a turizmusban dolgozók közös eredménye, hogy az ágazat már jó úton halad, hogy visszaépítsék a 2019-es szintet.
Ugyanakkor jelezte, most amikor a járvány miatt kialakult válság hatására a munkaerő az egyik legkomolyabb kihívás a turizmusban, különösen fontos a kiemelkedő szakemberek teljesítményének elismerése.
Kőrösi Csoma Sándor Nagydíjban az eseményen hatan részesültek, ezen felül egy posztumusz életműdíjat is átadtak.