Margrethe Vestager speaks at TEDGlobal NYC, September 20, 2017, The Town Hall, NY, NY. Photo: Ryan Lash / TED

Az uniós egységes piac az egyik legnagyobb eredménye az európai integrációnak, az európai gazdaság gerince, a jólét és a gazdagság forrása – jelentette ki Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős uniós biztos Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén, amelyet az egységes piac megalakítása 30. évfordulójának szenteltek.

Vestager hangsúlyozta, hogy az uniós egységes piac a fogyasztóknak védelmet nyújt, szavatolja a termékbiztonságot, az árakat alacsonyan tartja és kiszámíthatóvá teszi a nemzetközi kereskedelmet.
Az uniós egységes belső piac fontos szerepet tölt be a klímaváltozás mérséklésében, hozzájárul a tiszta energiaforrások kiaknázását lehetővé tevő, illetve a digitális átállást segítő innovációhoz – emelte ki.
Figyelmeztetett viszont, hogy az egységes belső piac működése és eredményei nem tekinthetők maguktól értetődőknek, ami megmutatkozott például a koronavírus-járvány okozta válság idején, amikor a nemzetek önállóan intézkedtek. Több elszántságra van szükség ahhoz, hogy elháríthatók legyenek a még fennálló akadályok, köztük a szabályok nem megfelelő alkalmazása, az izolációs törekvések vagy bizonyos visszaélések – hangsúlyozta. Az egységes piac meglétének eredménye, hogy az európai demokrácia virágozni tud – tette hozzá az uniós biztos.
Győri Enikő, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője hangoztatta: az egységes piac nem működik kifogástalanul, az előnyök egyenlőtlenül oszlanak el, egyes tagállamok és cégeik nagyobb hasznot húznak belőle, mint mások.
Kijelentette: az Európai Bizottságnak szavatolnia kellene, hogy mindenki egyenlő esélyekkel érvényesüljön az egységes piacon. Ez az elv sérült a mobilitási csomaggal, a kiküldött munkavállalók szabályozásával, valamint az állami támogatások tekintetében. Továbbá azzal, hogy az uniós bizottság Magyarország és Lengyelország esetében visszatartja a nekik járó uniós forrásokat, az egységes piacon hátrányos helyzetbe hoz országokat, és az Erasmus oktatási programból való kizárással már egyes országok fiataljait is – emelte ki.
“Meggyőződésem, hogy mindez ellentétes az Európai Bizottság mandátumával” – jelentette ki Győri Enikő, majd arra kérte a brüsszeli testületet, tegyen azért, hogy ez a jogellenes állapot megszűnjön, és a magyar és a lengyel kis- és közepes vállalatok (kkv-k) a többi országokéival egyenlő feltételek mellett versenyezhessenek az egységes piacon.
Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője felszólalásában kijelentette: az egyéges piac az Európai Unió egyik legfontosabb vívmánya, és számos fontos, az európai polgárok életét könnyebbé tevő intézkedés köszönhető neki.
Véleménye szerint a koronavírus, az ukrajnai háború és az ezekből fakadó gazdasági válság miatt azonban még sok munka vár az unióra. Hangsúlyozta: fontos lenne, hogy az Európai Unió a polgárok érdekeit és a gazdaság fejlődését szolgáló intézkedésekre összpontosítson, a tagállami jogköröket megkérdőjelező, haszontalan ideológiai viták helyett.
“Itt az ideje, hogy elkezdődjön az európai versenyképesség növelésének korszaka” – mondta Tóth Edina, majd hozzátette: a globális kihívások és az Egyesült Államokkal szemben felerősödött gazdasági verseny miatt célzott intézkedésekre van szükség. Csökkenteni kell az adminisztratív terheket, támogatni a kkv-kat, jobban ki kell használni az egységes piacban rejlő lehetőségeket – mutatott rá a fideszes EP-képviselő.