Csaknem ezer nap után a kérdés többé nem az, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem hogy hogyan lehet békét teremteni, ezért Magyarország kész minden békepárti kezdeményezés támogatására, hogy véget lehessen vetni az emberek szenvedésének Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint kedd este New Yorkban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ukrajnai háborúval foglalkozó ülésén kiemelte, hogy Magyarország a konfliktus szomszédságában közvetlenül szembesül annak negatív következményeivel, és hazánknak az elmúlt két és fél évben annak ellenére is fizetnie kellett ennek az árát, hogy semmilyen felelőssége nincs a harcok kirobbanásában.

Csaknem ezer nap után a kérdés többé nem az, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem hogy hogyan lehet békét teremteni, vagy még pontosabban az, hogy mi a leggyorsabb út a békéhez” – mondta.

Mert úgy gondoljuk, hogy

a lehető leghamarabb békét kell teremteni. Ugyanis minél később lesz béke, annál több ember hal meg,

annál több család fog szenvedni, annál több ember kényszerül menekülésre és annál nagyobb lesz a pusztítás” – figyelmeztetett felszólalásában. “És mi, magyarok a szomszédságban nem akarunk további pusztítást, nem akarunk további szenvedést, és nem akarjuk, hogy több ember meghaljon, különös tekintettel arra, hogy jelentős magyar közösség él Ukrajnában” – folytatta.

Ha őszinték vagyunk magunkhoz, és nem csak kommunikációs paneleket használunk, akkor szerintem nyilvánvaló, hogy amit eddig tettek, az egyáltalán nem működött” – vélekedett. Majd közölte, hogy

a fegyverszállítások nem hozták közelebb a háború lezárását,

a fegyverek számának növelése mindkét oldalon csupán még több áldozathoz és a harcok meghosszabbításához vezetett.

Szijjártó Péter ezután rendkívüli aggodalmát fejezte ki az egyre fokozódó eszkalációs kockázatok miatt, külön kitérve az atomfegyverek használatára vonatkozó korábbi nyílt hivatkozásokra.

Mi, magyarok a tűzszünet és a béketárgyalás megkezdése mellett érvelünk. Mi, magyarok úgy hisszük, hogy ez a leggyorsabb út a békéhez” – fogalmazott.

Az eddig történtek bizonyítják, hogy

nincsen megoldás a harctéren, ott csak halottak és pusztítás van

– fűzte hozzá.

A miniszter végül hangsúlyozta, hogy Magyarország a globális békepárti többséghez tartozik, és készen áll minden olyan kezdeményezésben részt venni, amely előmozdítja a béke ügyét.

És reméljük, hogy az ENSZ közgyűlési hete közelebb visz minket a háború lezárásához, a békéhez, s az emberek szenvedésének végéhez a szomszédságunkban” – összegzett.