Az ipart és a munkahelyeket meg kell védeni, a kormánynak lesz két akcióterve, mert az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti vámmegállapodás hátrányosan érinti a Magyarországon működő cégeket – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor elmondta, a Magyarországról Amerikába menő termékek – direkt és indirekt formában – 11 milliárd dollárt tehetnek ki, ehhez jön a 15 százalékos vám, azaz másfél milliárd dollárról lehet beszélni.
Két akciótervet kell a kormánynak kidolgoznia: egy munkahelyvédelmi akciótervet, hogy nehogy úgy reagáljanak a magasabb vámtételre a Magyarországon működő nemzetközi cégek, hogy embereket bocsátanak el, vagy ha igen, akkor azonnal kínálnak az elbocsátott embereknek másik állást. Kell egy iparvédelmi akcióterv is, nehogy az történjen, hogy bezárnak bizonyos üzemeket, mert nem éri meg az Amerikába történő export a magas vámok miatt – mondta.
Hozzátette: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felhatalmazást kapott, hogy tárgyaljon azokkal a nagybefektetőkkel, akikkel stratégiai megállapodást kötött a kormány, míg Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával fog tárgyalni.






