Habár a nők ma már bármilyen rangot, pozíciót elérhetnek, fontos felhívni a figyelmet arra, hogy csak egyetlen helyen pótolhatatlanok, mégpedig a családban – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak), a Magyar Női Unió és a Szent István Intézet közös nőnapi konferenciáján szerdán, Budapesten.

Nagy-Vargha Zsófia a Magyar Nemzeti Múzeumban tartott “Honleányok dicsérete – magyar lányok és asszonyok a béke és a haza szolgálatában” című rendezvényen arról beszélt, sem az ő, sem a szülei generációja nem gondolta, hogy az életükben egy háború megfogható közelségbe kerülhet, és ezért sosem gondolkodtak azon, mit tennének, ha a családokat, a közösségeket meg kellene védeni.
Ugyanakkor mindig őszintén tisztelték nagyszüleiket, dédszüleiket, akiknek a legembertelenebb időkben is helyt kellett állniuk, és akik még a háborúk alatt is gyereket vállaltak, neveltek – emelte ki a helyettes-államtitkár.
Hozzátette, a mai nehéz időkben is erőt meríthetünk az elődeinket jellemző erőből és hitből, hiszen az igazán fontos értékek az idő múlásával sem változnak, és habár a nők ma már bármilyen rangot, pozíciót elérhetnek, csupán egyetlen helyen pótolhatatlanok, mégpedig a családban.
Király Nóra, a Ficsak alapítója azt hangoztatta, hisz abban, hogy apró dolgokkal is lehet nagy változásokat elérni, és a civil szervezetek munkája segíti a nőket, a gyerekeket, a családokat és Magyarország boldogulását.
A nőknek ma is nagy felelőssége van, például felhívni a figyelmet arra: végre legyen vége az orosz-ukrán háborúnak! – jelentette ki Király Nóra.
Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió elnöke kiemelte, ahhoz, hogy a nők továbbra is “életet adjanak”, békére és biztonságra van szükség, a békéhez pedig összpontosításra, figyelemre, fegyelemre és rendre.