Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök akkor találkozhat, ha közeledik a két fél álláspontja a kulcsfontosságú kérdéseket illetően – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a szerb sajtónak hétfőn Moszkvában.

Mint mondta, az elhamarkodott találkozó kontraproduktív lenne.
Az orosz diplomácia vezetője emlékeztetett arra, hogy az orosz-ukrán tárgyalások kedden Isztambulban folytatódnak. Nemcsak látszatmegegyezés kell, mint amilyet Minszkben kötöttek, hanem eredmények kellenek – hangsúlyozta.
Hozzátette: Moszkva legfontosabb célja az, hogy abbamaradjon az öldöklés Donbaszban, amiről a nyugati nyilvánosság hallgat, és nem emelt szót akkor, amikor több ezer civil halt meg a bombázások következtében.
Ukrajna “demilitarizációja és nácitlanítása” a legfontosabb eleme a vágyott megegyezésnek – mondta az orosz külügyminiszter. Szergej Lavrov szerint az ukrán hadseregben szolgáló önkéntesek között sokan nyíltan náci elképzeléseket vallanak, ez pedig az európai értékrend szerint elfogadhatatlan.