Csaknem hatmillió forint értékben hamis márkajelzésű ruhákat találtak a pénzügyőrök egy bolgár rendszámú kisteherautóban az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

Azt írták, a pénzügyőrök az Arrabona pihenőhelyen alaposan átvizsgálták a teherautó rakományát. Egy nagyméretű táskából – egyéb ruhaneműk alá és közé elrejtve különféle, ismert márkajelzésű szőnyegek, törölközők, függönyök, övek, órák, pénztárcák és szabadidőruhák kerültek elő.
A tájékoztatás szerint az arannyal díszített árukat a jogtulajdonosok képviselői is szemügyre vették, és megállapították, hogy azok silány minőségű hamisítványok, amelyeket engedély nélkül hoztak forgalomba. A sofőr azt állította, hogy rakományáról mit sem tudott, egy ismeretlen ember kérte meg a fuvarra.

A járőrök a hamis termékeket lefoglalták, amelyek mintegy hatmillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak, így az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indítottak eljárást.
A NAV kiemelte: a hamis ruházati termékek, lábbelik esetében előfordulhat, hogy olyan vegyi anyagok érintkeznek az emberi szervezettel, amelyek ártalmasak lehetnek.