Január 1-jétől, megújult tartalommal újra elérhető az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére irányuló, nemzeti költségvetésből finanszírozott és az állattartó ágazatokat segítő támogatási program – közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Ennek alapvető célja az állatbetegségek elleni védekezés segítése és a hazai állatállományok kedvező egészségügyi státuszának megőrzése – tették hozzá.
Azt írták, hogy az újrainduló támogatási programban résztvevő állattartók a 2023. január 1-jét követően elvégzett szolgáltatásokról kiállított számlák után igényelhetnek támogatást.
A “148-as” néven ismert rendelet módosítása a legújabb tudományos ismeretekhez, napjaink állategészségügyi kihívásaihoz és elvárásaihoz igazodóan, a források célzottabb, specifikusabb felhasználását teszik lehetővé – tették hozzá.
A korábbi támogatási célok szakmai felülvizsgálatát követően egyes, a továbbiakban nem indokolt állatbetegségeket töröltek vagy módosítottak, ami lehetővé tette a források célzott átcsoportosítását is. Továbbá költséghatékonysági szempontból az azonos állatfajoknál a több betegség kiszűrésére alkalmas mintavételeket is összevonták.
A módosult jogszabály korunk egyik legjelentősebb egészségügyi kérdésköre, az antimikrobiális rezisztencia elleni védekezést szolgáló vizsgálatok elvégzésének támogatását is célozza. Az új jogcím alapján a kislétszámú állattartó telepet működtető állattartók igényelhetik a támogatást az állományaik célzott antibiotikum kezelése érdekében – írták.
A megváltozott rendelet szerint a kiemelten fontos állategészségügyi intézkedések biztosítása érdekében egyes szolgáltatások támogatási összegei megemelkedtek. A támogatás és annak változtatásai jelentősen hozzájárulhatnak az állatbetegségek elleni védekezés hatékonyabbá tételéhez.
Az igényléssel kapcsolatos részletek a Magyar Államkincstár honlapján érhetőek el – áll az Agrárminisztérium közleményében.