A tavalyi azonos időszakhoz képest 67,4 milliárd forintról 150,4 milliárd forintra nőtt az idei első 9 hónapban az Erste Bank Hungary Zrt. működési eredménye – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Az adózás utáni nyereség 89,9 milliárd forint lett, míg 2022 első kilenc hónapját 18,4 milliárd forint profittal zárta a bank.
A nemzetközi könyvviteli szabványok (IFRS) szerinti kimutatás alapján a működési bevételek is jelentős mértékben, több mint 56 százalékkal nőttek. A díj- és jutalékbevételek majdnem 11 százalékkal emelkedtek, a támogatott hitelek átértékelődése tavaly 28,3 milliárd forinttal csökkentette, idén viszont 30,6 milliárd forinttal növelte a működési bevételeket.
A nyereségnövekedést részben egyszeri tételekkel magyarázták, a Sberbankhoz kapcsolódó 7,9 milliárd forintos OBA-befizetés (Országos Betétbiztosítási Alap) ugyanis tavaly emelte, míg idén a visszatérítés révén mérsékelte a költségeket. A működéssel kapcsolatos kiadások elsősorban ennek köszönhetően 2,5 százalékkal csökkentek – közölték.
Az ügyfélhitelek és kötvények állománya szeptember végén 5,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az új finanszírozás volumene ugyanakkor 45 százalékkal elmaradt 2022 első kilenc hónapjának teljesítményétől.
A teljes lakossági hitelállomány 5 százalékkal nőtt, az új kihelyezések értéke azonban az idei első kilenc hónapban 31,9 százalékkal esett vissza, elsősorban a jelzáloghitelek iránti kereslet csökkenése miatt. Az új lakáshitelek folyósítása 54 százalékkal alacsonyabb, mint egy éve, a fogyasztási típusú hitelek kihelyezése 13 százalékkal, ezen belül a személyi kölcsönök iránt 5 százalékkal, a Babaváró hitel iránt 34 százalékkal mérséklődött a kereslet.
A kisvállalkozók esetében az új folyósítás 48 százalékkal nőtt. A magyarországi Erste-csoport kezelésében lévő lakossági ügyfélvagyon összértéke 5156 milliárd forintra nőtt, 10 százalékkal haladva meg a tavaly szeptember végi értéket.
Vállalati területen a kötvény- és hitelállomány együttesen 6,1 százalékkal emelkedve meghaladta az 1190 milliárd forintot. A bővülés a kis- és középvállalkozások finanszírozása mellett a 2022-ben megvásárolt Commerzbank Zrt.-től átvett hiteleknek köszönhető. A kis- és középvállalkozások hitel- és kötvényállománya 17 százalékkal gyarapodott, a kereskedelmi célú ingatlanoknál 7 százalékkal csökkent, a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében 8 százalékkal nőtt. Az első kilenc hónapban az új kötvények és hitelek volumene 54 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Az Erste az év utolsó negyedévében a lakossági hitelkereslet élénkülésére számít, részben az önkéntes kamatstop, részben a lakáspiacon tapasztalható keresletemelkedés miatt. Ezt a lakásárak korrekciója mellett a bérleti díjak növekedése is támogatja, miközben a Babaváróban a jövő évi új rendszer bevezetése előtt élénkül az igénylés. Az Erste októberben az előző hónaphoz képest 10 százalékkal növelte az új lakossági hitelkihelyezéseit, és mind a jelzáloghiteleket, mind pedig a Babavárót tekintve az év legjobb hónapját zárta – tették hozzá.
Korábbi közleménye szerint a magyarországi Erste adózás utáni eredménye 46,7 milliárd forintot tett ki az első fél évben, szemben a 2022-es 4,4 milliárddal, illetve a 2021-es 31,7 milliárddal. Éves szinten tavaly az adózás utáni nyereség 9,7 százalékkal kevesebb, 53,5 milliárd forint lett a 2021-eshez képest.