Otthon Centrum: a megyei jogú városokban a családi házak négyzetméterára nőtt a legnagyobb mértékben

A megyei jogú városokban a használt ingatlantípusok közül a családi, az iker- és sorházak négyzetméterára nőtt a legnagyobb mértékben, átlagosan 18,7 százalékkal az év első négy hónapjában az előző év azonos időszakához képest – közölte az Otthon Centrum csütörtökön az MTI-vel.

Az ingatlanközvetítő hálózat közreműködésével létrejött adásvételek összegzéséből az is kiderült, hogy a tégla lakásoknál 11,4 százalékkal, a panellakásoknál 9,3 százalékkal nőttek az átlagos négyzetméterárak a vizsgált időszakban.
A használt házaknál átlagosan 286 ezer forintos négyzetméterárat tapasztaltak, ami a legalacsonyabb a használt lakóingatlan típusok között. Ugyanakkor jelezték, Sopron volt a legdrágább, a házak négyzetméter ára 440 ezer forint volt. Salgótarján pedig jelentősen elmaradt az átlagtól 100 ezer forint körüli négyzetméterárával.
Közölték, az év első négy hónapjában a használt lakások átlagos négyzetméterára 363 ezer forint volt. A társasházi használt lakások Érden voltak idén a legdrágábbak, átlagosan 520 ezer forintot fizettek a vevők egy négyzetméterért, míg Debrecenben félmillió, Győrben 490 ezer forint, Veszprémben és Székesfehérváron pedig több mint 400 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár. Ebben a kategóriában is Salgótarján került a sor végére.
A megyei jogú városok panellakásainak átlagos négyzetéterára az idén az év első négy hónapjában éves összevetésben 9,3 százalékkal, 336 ezer forintra nőtt. A legdrágább városok: Debrecen, Sopron, Székesfehérvár és Szeged átlagos négyzetméterára kicsivel meghaladta a 400 ezer forintot, ehhez közelít Győr is, ahol az átlagos négyzetméterár 392 ezer forint volt.
A többi városban átlagosan 250-350 ezer forintos négyzetméteráron keltek el a panelek, ezek az átlagárak 1-15 százalékkal volt magasabbak a tavalyinál. A legnagyobb mértékben Nagykanizsán, Nyíregyházán és Szolnokon nőttek a fajlagos árak, míg Szekszárdon és Székesfehérváron csak minimális volt a növekedés.